Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

 

Riport Koreából

A szöuli és busani hírcsoport által
157. magazin, 46. oldal
(eredetileg koreaiul)

2004. telén szeretett Mesterünk azt a szeretetteljes üzenetet küldte a tanítványainak, hogy segítsenek azoknak a beavatottaknak, akiket szerencsétlenség ért. Erre az üzenetre reagálva a koreai testvérek felkutatták a szükséget szenvedő gyakorlókat, és azonnal megkezdték a segítségnyújtást.

A Szöul Központ tanítványai között két testvérnek kétségbeejtő helyzetben orvosi és anyagi támogatásra volt szüksége. Egyikük egy vegetáriánus étterem vezetőjeként dolgozott, ám több műtéten esett át, és romló egészsége miatt ott kellett hagynia a munkáját. Kórházba került, és a mai napig is ott van. Mivel a férjének nem volt munkája, a testvér volt a családjuk egyedüli fenntartója. Amikor ő abbahagyta a munkát, az kilátástalan anyagi helyzetbe sodorta őket. Azonban a betegsége és anyagi helyzete ellenére a testvér továbbra is rendszeresen járt csoport meditációra, ezért a legtöbb szöuli beavatott nem tudott a gondjairól.

Alig tudott enni, és a nem-beavatott férje állandóan imádkozott a Mesterhez. Azután a Mester fent említett útmutatásai alapján 2005. március elején a Hsihu Központ 5000 dolláros adományban részesítette őt, hogy segítsen neki kifizetni annak a komoly műtétnek a költségeit, amire szüksége volt. A testvér és a férje, aki később megtanulta a Kényelmes Módszert, rendkívül hálás volt a Mester kegyes felajánlása miatt, és azt mondták: "Nincs rá szó, hogy kifejezzük a Mester iránt érzett hálánkat. Nagyon szépen köszönjük. Mindent a Mester kezébe helyezünk, és sokkal jobban érezzük magunkat." A szöuli beavatottak továbbra is segítik a párt anyagilag, és rendszeresen meditálnak a testvérrel.

Egy másik testvér is szerencsétlen helyzetben volt, hiszen egyedül kellett nevelnie a gyermekeit, és több krónikus betegségtől szenvedett. Mások segítségére támaszkodva egy üzletet vezetett, de egy gazdasági válság miatt hónapok óta nem tudta kifizetni a bérleti díjat. Ezért a szöuli beavatottak anyagilag támogatták a testvért, hogy segítsenek neki a bérleti díj kifizetésében és az üzlet nyitva tartásában. Ő igen nagyra értékelte a segítségünket.

E testvérek segítésén kívül a szöuli beavatottak havonta nyújtottak anyagi segítséget tizenkét gyereknek Yongsan-Gu-ban, akik maguk tartják el a családjukat, és akiknek azelőtt, a koreai hálaadási ünnepen már nyújtottak támogatást. Hogy tiszteletben tartsuk a fiatalok magánéletét, nem találkoztunk velük, hanem egy összekötőnek küldtük el a pénzt.

2004. november elején egy őszinte testvér a Busan Központból utólagos műtéten esett át, egy két évvel ezelőtti autóbalesetben elszenvedett sérüléséből kifolyólag. Miután értesültek a testvér helyzetéről, az aggódó helyi beavatottak anyagi támogatást nyújtottak neki, hogy így segítsék őt a felgyógyulás időszaka alatt. A testvér szépen meggyógyult, és most odaadóan jár csoport meditációra a Busan Központban.

Szintén novemberben egy busani testvérnek, aki anyagi nehézségekkel küszködött, szemműtéten kellett átesnie. Ráadásul a háza komoly javításra szorult. A helyzetét megtudva sok busani beavatott küldött neki nagylelkű pénzbeli adományt, hogy a felgyógyulásban és a megélhetésében segítsenek neki. Néhány építész beavatott átalakította a testvér házát, és az egy csinos kis palotává változott. A testvér műtétje nagyon jól sikerült, és a beavatottak túláradó szeretete megrendítette. Ezért így köszönte meg a Mesternek az életében végbement csodákat: "Az új ház olyan, mint a Mennyország", és meghívta a helyi testvéreket egy ízletes, jól elkészített vegetáriánus vacsorára. Mindenki nagy örömet és hálát érzett a vacsorán, a testvér és a családja őszintén üdvözöltek, és odaadó szívvel szolgáltak ki minket.

Ezen élmények után a busani beavatottak ráeszméltek arra, hogy mindig tudnunk kellene egymás helyzetéről, hogy időben anyagi és spirituális támogatást nyújthassunk azoknak, akiket szerencsétlenség ér. E meglátás után további, segítségre szoruló gyakorlók felől érdeklődtünk, és megtudtuk, hogy egy őszinte testvér súlyos betegsége miatt hosszú ideje lemaradt a csoport meditációról. Hónapokig nem tudott dolgozni, és így nem volt pénze arra, hogy elutazzon a Központba.

Miután megbeszélték a helyzetét, a beavatottak úgy döntöttek, hogy támogatják a testvért egy ideig azáltal, hogy fedezik a megélhetését hat hónapig. Az egyetlen kívánságunk az, hogy teljesen felgyógyuljon, és ismét rendszeresen részt vehessen a csoportos meditáción.

A Busan beavatottak sok mindent megtanultak a szeretetről és együttérzésről, azáltal, hogy segítik a kevésbé szerencséseket. Őszintén köszönik a Mesternek, hogy lehetőséget nyújtott nekik arra, hogy segítsenek ezeknek a szerény angyaloknak, és azért imádkoznak, hogy a jövőben is legyen erejük másokat segíteni.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok