Karin Ebner beavatott testvérünk írása,
Ausztria
(Eredetileg angolul)
103. magazin
Egyik nap munkába menet a bíborszínű műanyag cipőmet vettem fel - amelyet a koreai elvonuláson vettem -, azért, hogy a meglehetősen elnyűtt bőr cipőmet megkíméljem a sáros ösvénytől, ami az erdőn át vezet a munkahelyemre. A könnyű, de vízálló cipőben vigyázva indultam el, apró, de gyors léptekkel. Úgy éreztem, mintha nem munkába indulnék, hanem inkább, mintha a meditációs központba sietnék.
Ez az érzés ráébresztett valamire, és nevetés tört rám. Egy különös kép jelent meg a fejemben. Megértettem, hogy tulajdonképpen a munkahelyem is lehetne egyfajta "meditációs központ". Ha tényleg Istenre összpontosítanék, és áhítattal a szívemben, figyelemmel ismételgetném a Szent Neveket, akkor még a munkahelyem is, vagy bármely más hely szent földdé válhatna. Éppen úgy, mint előző nap, amikor hirtelen felébredtem a szunyókálásomból, és teljes lényemmel átélve kezdtem ismételgetni a Szent Neveket. Csaknem azonnal, mintha csoda történt volna, minden megváltozott. Nagyon nyugodtnak éreztem magam, és az emberek, akik a munkahelyemre jöttek, barátságossá váltak. Ez megmosolyogtatott, néha meg is nevettetett. Minden nagyon könnyűvé, simává és örömtelivé vált.
Ez a meglátás igazán boldoggá tett, és ahogy hallgattam a madarak tavaszi koncertjét, úgy tűnt, hogy az az Úr teremtésének áldott dicséretévé változik. Remélem, hogy emlékezni fogok erre a leckére, azért, hogy az élet úgynevezett nyomorúsága bármikor boldogabb jelenetté változhasson a szívemben! Remélem, hogy ugyanez fog történni az összes közöttünk élő komoly és boldogtalan Boddhiszattvával!
