Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

 

Rosemary beavatott testvér írása,
Melbourne, Ausztrália (eredetileg angolul)

Ha bármikor lehetőségetek adódik arra, hogy Mester munkát végezzetek, akkor éljetek vele, mivel ez Isten áldása, azért, hogy segítsen minket. Nem arról van szó, hogy bárkinek bármi szívességet teszünk.
Kapcsolattartó emberként bevallom, hogy az az egyik hibám, hogy néha egy kicsit frusztrált vagyok néhány olyan testvér miatt, aki rendszeresen eljön csoport meditációra, és nem segít a Mester munkában, amikor arra lehetőség adódik. Azt találom, hogy mindig ugyanazoknak kell elvégezniük a Központ munkájának a zömét, pedig a munkát tényleg meg kellene osztanunk, és össze kellene csiszolódnunk, hogy egymástól tanuljunk, és ezáltal jobban megismerjük az erősségeinket és gyengeségeinket. Ekkor szembesülnünk kell az igazsággal önmagunkról, és semmit sem rejthetünk el. Különben hogyan fogjuk ténylegesen megismerni, hogy mivel rendelkezünk?

Sokat tanultam azáltal, hogy kapcsolattartóként dolgozom. Először megijedtem a felelősségtől, mert úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég jó a feladatra. De azt mondtam magamnak, hogy ha nem én lennék kiszemelve erre a feladatra, akkor a Mester nem adta volna meg nekem az esélyt. Úgy gondolom, hogy több hibát és baklövést követtem el, mint amennyi tökéletes döntést hoztam, de az ilyen hibákból többet tanultam, mint abból tanultam volna, ha mindig jól végzem a dolgomat. A nehézségeim nagyobb bátorságot adtak ahhoz, hogy bármilyen helyzetet vagy problémát felvállaljak, tudva azt, hogy rendben van, ha hibázok, mert ez a módja a fejlődésnek és önmagam tökéletesítésének. Már nem félek attól, hogy felvállaljam a felelősséget, attól tartva, hogy nem végzek tökéletes munkát. A hibák elkövetése jobb a puszta semmittevésnél.

Amikor Mester munkát végzek, akkor a hétköznapi, világi munkával összehasonlítva egy nagyobb, bennem dolgozó erőt érzek. Azonban a negatív erő néha nagyon erős lehet, és a nyomás hihetetlen, különösen a Központ politikai ügyeivel kapcsolatban. De ilyen tapasztalatokra teszel szert a világon mindenhol, és ha elmenekülsz előlük, akkor csak újra és újra szembetalálkozol majd ugyanazzal a helyzettel, addig, amíg szembesülsz velük és felülemelkedsz rajtuk. De ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy ez csak egy teszt Istentől. Látni akarja, hogy milyen erős vagyok abban, hogy keresztüllátok a negatív erő illúzióin. Ez segít abban, hogy kitartó legyek, mivel minden egyes teszt erősebbé tesz. Ugyanakkor, amikor érzem az áldásos erőt, az annyira felemelő, hogy nem találok szavakat annak a leírására, hogy mennyire teljesnek érzem magam belül.

Vagyis ha fejlődni akartok a meditáción túl, akkor ne várjatok addig, amíg felkínálják a Mester munkát. És dolgozzatok együtt másokkal. Hamarosan észre fogjátok venni, hogy valójában önmagatoknak segítetek.

Nagyon köszönöm, Mester, azt az áldott lehetőséget, amelyet ennek a Rose-nak adtál arra, hogy fejlődjön. Sokkal több tövisem van, mint amennyit észreveszek. De ilyen tapasztalat nélkül hogyan tudtam volna meg, hogy végtére is nem egy ilyen tökéletes rózsa vagyok?

Mivel többé már nem vagyok vak, most már igazán fejlődhetek a tökéletesség felé!

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok