Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

 

Ching Hai Legfelsőbb Mester szavai
1990. június 3., Hsihu Központ, Formosa
76. magazin, 18. oldal (eredetileg kínaiul)

Volt egyszer egy ember, akit Ábrahámnak hívtak. A feleségével, akit Sárának hívtak, Ur városában éltek. Egy napon Isten azt mondta Ábrahámnak: "Azt akarom, hogy hagyd el Ur városát gyorsan, és menj egy nagyon távoli helyre. Azt a helyet Kánaánnak hívják. Ha követed az utasításomat, egy nagy ország vezetőjévé teszlek."

Sárának nem voltak gyermekei. Azonban nagyon hittek Istenben, és ezért megtették, amire Ő utasította őket. Volt egy unokaöccsük, akit Lótnak hívtak. Magukhoz vettek néhány szolgát, állatot, és némi vagyont, és elhagyták Ur városát. Nagyon kellemetlen volt elhagyniuk a rokonaikat, barátaikat, és az összes ismerős helyet, hogy elmenjenek egy nagyon idegen országba. Nehéz időket éltek, és vonakodtak attól, hogy elmenjenek. A vándorlás ideje alatt tevéket használtak, és nagyon lassan mentek. Az ország nagyon messze volt. Végül azonban megérkeztek. Ott felállították a sátraikat.

Attól a naptól kezdve nagyon boldogan éltek együtt. Azonban a gulyáik és nyájaik - tehenek és birkák - száma folyamatosan növekedett. Emiatt a területükön nem volt elég víz, és nem tudott elegendő füvet biztosítani nekik, amit megehetnek. Lassacskán elkezdtek veszekedni: "ez a föld az enyém", "az a fa a tiéd", "ez a tó volt az enyém, és az volt a tied", "az én birkáim ihatnak, a tieid pedig nem". Elkezdtek ilyesmiken veszekedni.

Akik veszekedtek, azok a szolgák voltak, akik Ábrahám és Lót állataira vigyáztak. Mivel ők veszekedtek, Ábrahám és Lót elhatározták, hogy különválnak. Ábrahám megengedte unokaöccsének, Lótnak, hogy elsőnek ő válassza meg, hogy hová akar menni. Nem akarta kihasználni a helyzetet, hogy mint nagybácsi, a hatalmával legyőzze őt, és ezért engedte, hogy ő válasszon elsőnek. Lót úgy döntött, hogy lemegy a hegyről az alföldre, mert az alföldön volt egy medence. Ott volt víz, mert az közel volt a Jordán-folyóhoz, és közel volt egy Szodoma nevű városhoz. Azonkívül, nagyon zöldnek látszott, úgy tűnt, hogy rengeteg ott a fű. Mivel úgy gondolta, hogy ott rengeteg fű és víz van az állatai számára, ezért elment a nyájával.

Ez a döntés azt jelentette, hogy Ábrahámnak azon a nagyon száraz, kopár hegyen kellett maradnia. A fű ott nem tűnt rengetegnek, és a víz is kevésnek látszott. A medence, ahová Lót tartott, nagyon gazdagnak látszott, és minden zöldnek tűnt. Azonban Lót rosszul döntött. Habár a medence úgy tűnt, mintha jó lenne, volt valami kellemetlen, amit akkor fedezett fel, amikor odament. Ez pedig az volt, hogy a Szodomában lakó emberek büszkék, kegyetlenek, kapzsik, és lusták voltak. Nagyon vad természetük volt. Igen gyakran, sok szörnyű dolog történt Szodomában. Azonban ezt senki sem szégyellte, senki sem törődött az ilyesmivel, és senki sem volt, aki védelmezte volna a gyengéket, és megbüntette volna a gonoszokat. Azonban Isten nagyon igazságos volt. Nem hunyt szemet ilyen igazságtalan történések láttán. Nem hunyt szemet, hogy továbbra is hagyja szabadon cselekedni azokat a kegyetlen embereket, akik szándékosan tettek gonosz dolgokat. Ezért elhatározta, hogy Szodoma városát megbünteti, mivel az ottani emberek nem szégyellték el magukat, és sok gonosz dolgot tettek.

Egyik nap nagy hőség volt, és Ábrahám a sátrában pihent. Meglátott három idegent, akik a sátra felé tartottak. Ábrahám felállt, hogy üdvözölje őket, behívta őket a sátrába pihenni, és adott nekik valamit enni. Mivel a látogatás váratlan volt, Sára és a szolga sietett, hogy valami ételt készítsenek. Sütöttek friss kenyeret, főztek valami friss ételt a vendégeiknek, és adtak nekik tejet és sajtot is. Evés után a három idegen elkezdte magyarázni, hogy miért jöttek.

Ebben az időben Ábrahám és felesége, Sára, már öreg volt. Azonban Isten nagyon jó hírrel szolgált. Azt mondta: "Vágyódtatok egy fiúgyermekre. Nem sokkal ezután meg fog születni." Miután ezt meghallották, nagyon meglepődtek, és boldogok voltak. Bár már öregek voltak, de mivel hittek Istenben, és Isten nem csapta be őket, ezért tudták, hogy az meg fog történni, és így nagyon boldogok voltak. Azonban az a három ember olyasmit is mondott nekik, ami aggodalommal töltötte el őket: Isten elhatározta, hogy megbünteti és lerombolja Szodomát. Mivel az unokaöccsük, Lót, Szodomában élt, ezért aggódtak. Szodomában csak az ő unokaöccsük családja és néhány szolga volt erényes; az összes többi nem volt jó, és Isten nem felejtette el őket.

Isten elküldte a hírvivőjét Lót otthonába, figyelmeztette őt a közelgő katasztrófára, és azt mondta neki, hogy meneküljenek. Azonban Lót családja nem akarta elhagyni Szodomát, mivel ott nagyon kényelmesen éltek. Ott mindenük megvolt - anyagi gazdagság, és nem volt hiány fűben és vízben. Nagyon gazdagok lettek ott, és az élet nagyon kényelmes volt. Ezért nem akartak mindent feladni, és elmenni. Isten küldöttjének az utolsó pillanatban kellett őket kilökdösni a városon kívülre, egy biztonságos helyre. Épp, hogy kívül voltak a városon, amikor nagy tűz ütött ki a városban. Majdnem odavesztek. Még mielőtt messzire jutottak volna a várostól, a földrengés és a tűz már elkezdődött a városban. Az égből hulló és a földből felcsapó szél és tűz úgy tűnt, mintha a semmiből jött volna, és lerombolta a várost! A levegő tele volt porral.

Amikor már igen komoly volt a helyzet, Lót felesége még mindig nem volt hajlandó gyorsan távozni. Még mindig tétovázott, és lassan mozgott. Megállt, hogy visszanézzen, és emiatt pusztult el. A férjének és a két kisgyermeknek nem esett bántódása. De a felesége és a többiek elpusztultak, mert nem hallgattak Istenre, és nem futottak gyorsan. Nem gondolták, hogy az olyan komoly lehet, azt gondolták, hogy minden rendben lesz. Még mindig ragaszkodtak a vagyonukhoz, az otthonaikhoz, és következésképp mindannyian elpusztultak. Csupán Lót és a két lánya menekült meg biztonságosan. Isten megmentette őket.

Isten a belső Mester - Istennek, vagy Buddhának hívják. Amikor Isten emberi lényként akar megjelenni nekünk, akkor a belső Mesterré változtatja Magát. Különben, mivel Isten mindenütt jelenlévő és nagyszerű, hogyan tudnánk megragadni Őt, és beszélni Vele? Az a belső Mester utasítása volt, és ők azt mondták, hogy az Isten utasítása volt.

Ebben a történetben nem volt túl sok próbatétel, de azért volt néhány. Tulajdonképpen az nem egyfajta próba volt, Isten csak az igazat mondta. De mivel az ő evilági elméjük nem akart figyelni - azt gondolván, hogy nem fognak ilyenféle dolgok történni: "Nem is lesz! Semmi sem fog történni!" Ezért az elméjük lassú volt az elfogadásban, és ekkor rengeteg katasztrófa következett be. Mindez amiatt van, mert nem figyelünk a belső Mestertől jövő utasításokra. Néha a korlátolt agyunkra és ötleteinkre hagyatkozunk, és akkor ott a sok csapás. Saját magunk hozzuk létre mindet. Ezért mondta Lao-Ce, hogy a bajokat mi magunk csináljuk. Egy gyakorlónak, ha róla Isten gondoskodik, egy belső Mester gondoskodik, rendszerint nem lesz semmilyen komoly gondja. Még ha néha akad is neki, a belső Mester törődik velük. Mi okozunk bajt saját magunknak, amikor nem figyelünk Rá.

Épp úgy, mint a történetben - Lót felesége még akkor is ragaszkodott a vagyonukhoz, amikor Isten már embereket küldött, hogy figyelmeztessék őket a gyors távozásra. Ennek az lett az eredménye, hogy a vagyon elveszett, de az ő élete is. Amikor van életünk, az emberi test, akkor visszakaphatunk némi vagyont egy idő után. De amikor a test odavész, akkor már annak nincs semmi haszna. Vagyis néha a legtöbben nem tudjuk, hogy minek van másodlagos jelentősége, és mi a legfontosabb. Épp úgy, ahogy logikátlannak tűntek azok, akiket Isten küldött, hogy a figyelmeztetést hírül adják. Mind illogikusnak tűnt a számukra, hogy azt mondták nekik, hogy hagyják el a családjukat, a rokonaikat és a barátaikat, és hagyják ott a vagyonukat. Olyan volt, mintha arra kérték volna őket, hogy valami rosszat, valami helytelent, és számukra káros dolgot tegyenek.

Nagyon megszokott, és nagyon logikusnak tűnik, hogy ragaszkodunk a vagyonunkhoz és az otthonunkhoz. Azonban, akik sürgető hangnemben lökdösnek ki titeket, ők azok, akik tényleg segítik az életeteket. Mi haszna azoknak, akik azzal töltik az időt, hogy megnyugtassanak titeket, kezet rázzanak veletek, csak azért, hogy együtt haljatok meg? Mert Lót felesége a távozás közben még mindig ragaszkodott, még mindig pazarolta az idejét, és nézegetett vissza. Még mindig vissza akart menni. Azok a szolgák, akik együtt éreztek vele, meghaltak vele. Azok voltak az igazi megmentők, akik sietve kilökdösték őket, és felemelték a hangjukat.

Néha nehezünkre esik megkülönböztetni, hogy ki jó, és ki nem jó. Ez azért van, mert a mi evilági elménk a szép szavakhoz szokott, és a következtetéshez nem használ bölcsességet. Sok király a múltban ugyanilyen volt. Mivel azoknak a rossz minisztereknek a hízelgésére hallgattak, a királyságuk összeomlott. Azok a jó miniszterek általában egyenes beszédűek voltak, és nagyon gyakran a király nem helyezte őket fontos pozíciókba. Mesternek lenni ugyanaz. Mivel a többiek beszéde annyira más, sokan nem kívánnak a Mesterre hallgatni, és viszonylag kevés ember szereti a Mestert.

Az Egyesült Államokban volt egy Yogananda nevű szerzetes, aki nagyon híres volt. Azt mondta, hogy az ő Mestere nagyon nyílt volt. Azt mondta, hogy ha az ő Mestere nem lett volna olyan egyenes beszédű, akkor a leghíresebb tanító lett volna Indiában, és neki lett volna a legnagyobb számú tanítványa. Mivel a Mestere nem mindig mondott hízelgő szavakat, így a tanítványok száma kisebb volt.

Egy könyvben azt írta, hogy volt egy ember, aki a Quan Yin módszert gyakorolta, és kapcsolata volt a belső Mesterrel. Háború volt Indiában, és egyik nap ő gyorsan beszaladt az utcáról egy másik ember házába, hogy így egy időre hátha megmenekül a bombázástól. Azonban, bár a ház nagyon nagy volt, és nem volt zsúfolt, a család ki akarta őt rúgni, és el akarta zavarni. Nagyon barátságtalanok voltak hozzá, kilökdösték és kirugdosták őt, így távoznia kellett. Igen meglepődött: "Miért volt ez így? Miért nem mentett meg a Mester? Olyan sokat szaladtam, hogy találjak egy családot, és bemenjek elrejtőzni, de kirúgtak." Kifelé menet egész úton panaszkodott. Azonban nem sokkal azután, hogy elment, a család kapott egy nagy "Bumm!-ot", és mindenkit megölt a robbanás odabenn.

Néha azt hisszük, hogy némely helyzetek nem jók, vagy kemények nekünk. De egy kis idő múlva megtudjuk. Ez hasonló ebben a történetben is. Azok az idegenek bementek, hogy rávegyék őket, hogy hagyják ott a vagyonukat, hagyják el az otthonaikat és a barátaikat, és hagyják ott a sok nyájukat. Nem látszott ez jónak nekik. De ez volt az egyedüli mód a megmentésükre. Ami fontos volt, az az életük, és nem a vagyonuk.

Néha nem tudjuk megérteni, hogyan dolgozik a belső Mester. Azt gondoljuk, hogy Neki nagyon gyengédnek kellene hozzánk lennie minden nap, vagy hogy mindennek nagyon simának és jónak kellene lennie. Ez nem mindig van így. Néha a helyzet nem sima, de egy idő után jobbá válik számunkra. Ezért jobban tesszük, ha nem kérünk sima vitorlázást állandóan. Csak azt kellene kérnünk a belső Mestertől, hogy tegyen bármit, ami jó nekünk. Hogy az sima-e, vagy nem, az nem számít. Egy idő elteltével sima lesz. A mindennapi életünkben elkerülhetetlenül találkozunk nehézségekkel, és sok olyan helyzettel, amelyek nem simák. Nem lehetünk minden nap boldogok. Ha minden nap boldogok vagyunk, nem fogjuk értékelni. Ez tényleg így van.

Épp úgy, mint az "ostoba" és a "merész" története, akik az Édenkertben éltek, amit a múlt héten meséltem nektek. Évát és Ádámot ostobának és merésznek neveztem. Mivel túl tudatlanok voltak, ezért ostobák voltak. Isten mindent megadott neki, kivéve egy almát, ő mégis tervezgetett, és birtokolni akarta azt. Ellopta az egyetlen, Istennek megmaradt tulajdont. Ez nem volt jó, és ezért ő ostobának nevezhető. Ha valaki minden nap túl boldog és túl nyugodt, akkor ő azt nem értékeli, és következésképpen buta dolgokat fog tenni. Ha nem lennének a társadalom által feladott leckék és zűrzavaros helyzetek, amelyek nevelnek minket, sohasem tanulnánk. Nagyon jó körülmények között az ember csak ott heverészik. Akkor a lélek nem lenne erős, a test nem lenne jó, és a természetünk romlott lenne. Emellett nagyon erős lenne a függőség-érzet, és nem lenne bennünk alázatosság. Ezért nem számít, milyen nehézségekkel találkozunk, csak ne gondoljuk azt, hogy az nem jó.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok