Ching Hai Legfelsőbb Mester
Hsihu, Tajwan
1990. Június 24
(eredetileg kínaiul)
Mózes kivezette népét Egyiptomból a sivatagba, azután letelepedtek a Sínai hegy lábánál.
Egy nap az Úr Mózesen keresztül szólt hozzájuk. Azt mondta az Úr: "Kivezettelek benneteket Egyiptomból, ide erre a helyre. Védelmezlek titeket, és bőségesen adok nektek jó élelmet, mert Ti vagytok a kedveltjeim! Szeretném, ha bizalmas barátaimmá válnátok. Megfogadnátok-e a szavaimat?" Együtt így válaszoltak: "Megfogadnánk." Akkor azt mondta az Úr: "Holnapután leereszkedem a Sínai hegyére, amikor mindenki láthat." Így hát az emberek nekiálltak tisztálkodni, ruhát mosni azért, mert jön az Úr, hogy találkozzon velük.
Tartsd meg a parancsolatokat, hogy az Úr bizalmas barátjává válhass
Amikor eljött az a nap, akkor valóban mindenki mennydörgést hallott és villámlást látott, és egy sűrű felhőt a Sínai hegy felett. Mind reszkettek, mert tudták, hogy jön az Úr! Ti reszketnétek, ha látnátok az Istent? Nem? Persze hogy nem, mert Ti nem láttátok őt.(Nevetés.)
Azonban ők úgy látták, ahogy a Bibliában le van írva, mint villámlást az égen, és úgy hallották, mint mennydörgést. Valójában ez nem volt igaz! Ezek belülről jöttek. Mindannyiunknak voltak ilyenfajta élményeink. Mikor Mózes és Áron, az Úr két barátja, felmásztak a hegyre, az Úr átnyújtotta nekik a Tízparancsolatot és utasította őket arra, hogy mondják el az embereknek: Csak akkor válhatnak az Úr bizalmas barátaivá, ha ezeket betartják.
Azt is mondta az Úr: "Én vagyok az Úr. Csak engem imádj, és csak engem tisztelj. Nem szabad semmilyen faragott képmást készítened vagy előtte meghajolnod. Bármikor, ha az Úr nevét szádra veszed, tisztelettel kell azt tenned. Azonkívül vasárnap pihenned kell." (Ez meditálást jelent.) Eredetileg a hatodik nap volt a zsidó szombat (szabbath). De Jézus Krisztus vasárnapi feltámadása óta a szabbath napja vasárnapra tevődött át. De a zsidók még mindig szombaton tartják meg a saját szabbathjukat. Ezen a napon az emberek nem dolgozhatnak, csak Istennel foglalkozhatnak, például zsoltárokat énekelnek, az Isten nevét ismételgetik, meditálnak, vagy összegyűlnek a templomban, hogy Isten nevére emlékezzenek. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy minden világi elfoglaltságot abbahagynak.
Erre egy példa az, hogy ma idejöttök, és együtt tanulmányozzuk Isten szentírását, és együtt végezzük Isten dolgát. Meditálunk, és Isten kiváló nevére emlékezünk, hogy ezzel szolgáljuk őt. Ez helyes, és az Ő tetszésére szolgál. Látjátok, a szél elállt, amint ma ideértetek. (A Mester és a hallgatóság nevet. Taps.) Miután egy ideig meditáltatok, még a zápor is elállt. Állítólag most erősen zuhognia kellene az esőnek. Ez mutatja, hogy Istennek tetsző! (A Mester és a hallgatóság nevet.)
A parancsolatokhoz tartozik az is, hogy a szüleid iránt tanúsíts alázatot és tiszteletet, ne árts más érző lényeknek, légy hűséges a házastársadhoz, és tartózkodj attól, hogy viszonyod legyen más férfival vagy nővel. Szintén magukban foglalják azt, hogy ne lopj, ne hazudj, és ne sóvárogj az után, ami másokhoz tartozik.
Ez ugyanaz, mint amit én mondok nektek, hogy ne vágyakozz a máséra. Semmit nem vehetnénk el, ami nem a miénk, vagy amit nem személyesen adtak oda nekünk, még ha az csak egy fűszál is. Mert nem éri meg, hogy tönkretegyük a jó hírünket és úriemberi mivoltunkat, a szabályok megsértéséről nem is beszélve. Az már eléggé rossz, hogy saját önbecsülésünk kárt szenved. Meg kell várnunk azt, hogy börtönbe csukjanak?
Emberi lényekként nagyon fontos a saját önbecsülésünk. Nincs szükségünk arra, hogy mások mondják meg nekünk, megszegtük-e a szabályokat, vagy sem, és mások ítéljék meg - jók vagyunk-e, vagy rosszak.
Függetlenül attól, hogy mások mit mondanak, mi tudjuk, hogy mit tettünk. Ez azt jelenti, hogy Isten, vagy a belső Mesterünk, vagy az Isteni énünk tudja - ha rosszat cselekedtünk. Akkor ez már régen rossz!
Ezért valójában magunk miatt tartjuk meg a szabályokat.
Amit az imént felolvastam nektek, az az Úr által lefektetett Tízparancsolat. Az Úr elmagyarázta Mózesnek, hogyan kell alkalmazni ezeket a parancsolatokat különböző evilági helyzetekben, és azt akarta, hogy Mózes magyarázza el ezt az embereknek. Ha a helyzet eltért ettől, a parancsolatot annak megfelelően kellett alkalmazni. A parancsolatok védték az emberek érdekeit, nem pedig fordítva.
Példaképpen, egy ember közel van az éhhalálhoz és nagyon gyenge. Ő, a felesége, a gyermekei, vagy a szülei közel vannak az éhhalálhoz. Ha elmegy és lop egy kevéske kenyeret vagy rizst, hogy enni adjon a családjának, nem szegi meg a parancsolatot. Őszintén mondom, ha ez az ember tőlem lopna, nem vádolnám, hanem még többet is adnék neki. Így cselekedvén ő nem szegné meg a parancsolatot. Ilyen helyzetben nem mondhatjuk, hogy lopott.
Másrészt, ha elegendő javaink vannak a megélhetéshez, vagy eleget ajánlottak fel nekünk - de mi arra vágyunk, hogy még kényelmesebben, még szebben, vagy még dicsőségesebben éljünk - akkor, ebben a helyzetben, ha csak egy fűszálat is lopunk, az már lopás, mert nincs szükségünk rá! Ezért, csak azután hozzunk ítéletet miután megértettük a parancsolatot, és figyelembe vettük a szándékot és a körülményeket is.
Egy másik esetben már mondtam nektek, hogy ne fogadjátok el mások felajánlásait vagy alkalmankénti ajándékait. De ha beteg vagy, és nincs pénzed, mert mások nem fizették vissza a tartozásaikat, és én ebben az esetben egy kis pénzt adok neked, de te mégis visszautasítod, akkor valóban bolond vagy! (Nevetés.) Akkor nem arról van szó, hogy szemet vetettél rá, hanem arról, hogy valóban szükséged van rá. Ha nincs szükséged rá - még ha csak egy tíz centest is fogadsz el - súlyos bűnt követsz el! De ha valóban szükséged van rá, semmi gond, nem számít, mennyit fogadsz el.
Ezért nem lenne szabad belekapaszkodni a parancsolatokba. Látnunk kellene, hogy a parancsolatok valamelyike alkalmazható-e az adott szituációra. Persze szigorúan be kell tartanunk őket, ha másként cselekedvén másoknak ártanánk. Néha, amikor mások megpróbálnak ártani nekünk, akkor minden tőlünk telhetőt meg kellene tennünk az életünk megvédéséért. Abban az esetben, ha megölnek, nem lenne szabad gyűlöletet táplálnunk irántuk, és megölnünk sem lenne szabad őket, saját életünk védelmében.
Talán nem is rossz, ha megölnek, mert így segítenek abban, hogy hamarabb kiszabaduljunk az élet és halál körforgásából. (A Mester nevet.) Ebben az esetben hálásnak kell lennünk! Ezért van az, hogy Jézus Krisztus, Shakyamuni Buddha és minden más korban a Mesterek nem szegültek ellen - amikor mások ártottak nekik - mint ahogy általában a világi emberek teszik. Bár a világi emberek bizonyos értelemben lehetnek jók - ha nem bánnak velük jól - mégis képesek gyilkolni, vagy elégtételt venni. Mint spirituális gyakorlók, mi mindenben Istenre hagyatkozunk - nem számít, jó-e vagy rossz. Tehát nincs mitől félnünk.
Akkor Mózes elkezdte magyarázni a parancsolatokat a népnek. Így az emberek megígérték, hogy teljesítik, és tiszteletben tartják az Úr parancsolatait. Akkor Mózes felment a Sínai hegyére, mert az Úr azt mondta neki, hogy a Tízparancsolatot ráírja egy nagy kőtáblára. Mózes felmászott érte.
Bárhogy is, Mózes tán túl sokáig maradt szamádiban. Nem csak a parancsolatokért ment fel. Lehet, hogy alvás közben tanulmányozta őket. Tán meditált, elfáradt, - azután némi pihenés után folytatta a meditálást. Talán elvonulást akart tartani. Lehet, hogy mielőtt megkapta az Úr által írt parancsolatokat, meg akart tisztulni, hogy nagyobb bölcsességgel jobban megérthesse azokat - először szigorúan be akarta tartani. Szóval lehet, hogy túl sokáig meditált ott.
Látván, hogy negyven napig távol maradt, a rá váró emberek türelmetlenkedni kezdtek. Idegesek lettek, meginogtak és meggyengültek a hitükben. Azt mondogatták egymásnak, "Nos! Kíváncsi vagyok, mi történt Mózessel, és miért nem jött még vissza!" Azt mondták Áronnak: "Egy másik Istent és egy másik Mestert akarunk. Mózes vezetett minket ide Egyiptomból. Következésképp ő az egyetlen mesterünk. Azonban most, hogy ő eltávozott, szükségünk van egy másikra. Gyorsan tegyünk szert egyre, Oké?" (A Mester nevet és mondja: "Még egy mesterre vonatkozó gyors szállítási megrendelést is feladtak!")
Áron elég ostoba volt. Megegyezett az emberekkel és kérte őket, hogy adják neki az aranyaikat és a drágaköveiket. Akkor beolvasztotta az aranyat borjú formájúra és kihirdette: "Ez az új mesteretek." Azután egy oltárt készített és rátette a borjút azért, hogy az emberek leborulhassanak előtte. Ez tetszett az embereknek. Az idő múlásával elfelejtették, hogy mi is történt azelőtt és ezt mondták: "Ó! Ez az aranyborjú a mester, aki kivezetett minket Egyiptomból, és felszabadított minket a rabszolgasorból." Folyamatosan imádták. Aztán táncolva és énekelve vigadtak, mialatt imádták az aranyborjú-istent.
Az Úr látván azt - hogy az emberek ilyen rövid idő alatt megszegték a nemrég Neki tett ígéreteiket - és egy más istent, egy aranyborjút imádnak, haragra gerjedt. Itt azt írják, hogy az Úr dühbe gurult. Nem tudom, hogy Isten szokott-e haragos lenni vagy sem. De ha akkor haragos volt, nem hibáztatnám érte. Mikor Mózes lejött a hegyről - és azt látta, hogy az emberek táncolnak, énekelnek, és az aranyborjút imádják - ő is haragra gerjedt. Abban a pillanatban Mózes nagyon haragossá vált. Az Úr parancsolataival teleírt kőtáblát lehajította a hegyről, és az darabokra tört. Azután elégette és porrá törte az aranyborjút. Mózes így szidta a népet: "Hogy tehettetek ilyen szörnyűséget? Elment az eszetek, megőrültetek!" Egyfolytában szidta őket, nem csak ilyen finoman. Lehet, hogy jó sokáig szidta őket, de itt csak néhány mondat van leírva. A kioktatás után Mózes - mivel legbelül mindig is szerette a népét - imádkozott az Úrhoz, hogy bocsásson meg e tudatlanoknak, ne haragudjon rájuk és adjon még egy lehetőséget, hogy megbánást tanúsíthassanak, és ismét jókká válhassanak.
Az Úr szintén nagyon türelmes volt, ezért újból leírta nekik a parancsolatokat. Most, amikor Mózes ismét odavitte a Tízparancsolatot, az emberek jól viselkedtek - nem énekeltek vagy táncoltak, nem öntöttek másik aranyborjút, aki a mesterük, és nem imádtak más isteneket. Nagyon szerényekké váltak, figyelmesen és türelmesen hallgatták Mózest, amint ő az Úr kinyilatkoztatását, a Tízparancsolatot magyarázta. Attól fogva szövetség jött létre az Úr és az izraeliták között, és ebben mindenki örömét lelte.
Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem
Azért, hogy eleget tegyek kéréseteknek, alaposabban elmagyarázom a parancsolatokat. Az első parancsolat: Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem. Ha az emberek a buddhizmust követik, be kell tartaniuk egy hasonló szabályt. A mester megköveteli, hogy a tanítványok esküt tegyenek: "Mostantól követem a Buddhát, a nemes tanításokat és a gyakorlók gyülekezetét. Nem fogok követni halhatatlanokat, mennyei lényeket, isteneket, szellemeket, vagy egyéb lényeket." Ez ugyanazt jelenti! A Buddha követése a legmagasabb szint, azaz a legfelsőbb megvilágosodásé, vagy az Isten szintje. A nemes tanítások a Buddhától származnak, mert csak egy Buddha által kimondott nemes tanítás az igaz tanítás. Hasonlóképpen ezek egyszersmind a legfelsőbb tanítások is. A gyakorlók gyülekezetét is a mester hozza létre. A gyakorlók gyülekezetében az emberek Buddha gyermekei, vagy Isten gyermekei. Ezért ők a legfelsőbb érző lények.
Persze, nem lenne jó az nekünk, ha egy alacsonyabb szint irányába haladnánk. Például ha barátot akarunk találni, a legjobb emberre kell ráakadnunk. Vagy amikor királyt vagy elnököt választunk, akkor a legjobb, legerényesebb, legbölcsebb embert kell keresnünk. Ha rossz elnököt választunk -a legjobb elnököt akartuk, de alantasabb személyt választottunk meg- persze ez nem jó a számunkra. Hasonlóképpen, ha imádkozni akarunk, a legfelsőbb és legmagasabb Istenhez kellene imádkoznunk. Nem helyes, ha démonokat és istenségeket imádunk - úgymint helyi istenek, vizek vagy hegyek istenei, napisten vagy bármely más istenség, mert az ő hatalmuk korlátozott.
Csak a Legfelsőbb Isten rendelkezik a legfőbb, végtelen hatalommal. Nem számít, hogy Legfelsőbb Istenként, Igaz Úrként, vagy Buddha erejeként tiszteled, ő a legmagasabb. Legbelül meg kell értened, hogy Ő a világegyetem legfőbb hatalma. Tehát nem lenne szabad helyi istenek vagy istenségek előtt leborulnod, ez semmi jóra nem vezet. Ezért mondta azt az Úr: "Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem." Nem volt zsarnoki, csak az igazat mondta.
Például, mivel az országunknak már van egy elnöke, ennyi erővel akár tisztelhetnénk is. Miért tisztelnénk egy hamis elnököt vagy elnökjelöltet elnökünkként? Még akkor is, ha ez a személy kijelentené: "Én vagyok az elnök. Én szeretnék lenni az elnök." - de nem lett megválasztva. Ha elnöknek kijáró tisztelettel illetjük - csak azért, mert azt mondja, hogy az akar lenni - jót teszünk-e? Ha megbízunk benne, és elmondjuk érzéseinket és politikai nézeteinket, majd arra kérjük, hogy lássa el a nemzet ügyeit - az biztos, hogy nem helyes! Már van egy elnökünk, akit a nép választott meg. Tudjuk, hogy ő a legjobb és magasabbrendű. Tehát akár támogathatnánk is. Ezért, ha az elnök ezt mondja: "Az elnök én vagyok, az ország főtisztviselője. Ne hallgass más egyéb elnökre. Csak rám hallgass." Helyes-e, ha így beszél? (Hallgatóság: Igen.) Hasonlóképpen, Isten azt mondja, hogy csak Őt imádd.
Valójában Isten a belső Mester, a leghatalmasabb erő. Mózes előtt sok nemzedéken keresztül gondját viselte az izraeliták elődeinek. Ez azért volt, mert az elődök gyakorolták a Quan Yin módszert - aminek hihetetlen az ereje! Isten még sok nemzedékkel később is gondját viselte a leszármazottaiknak. Mivel ilyen aprólékosan gondjukat viselte, jogában állt azt mondani: Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem. Mikor az izraeliták és mi magunk is találkozunk Istennel, a belső Mesterrel -- aki gondunkat viseli - természetes, hogy csak Őt kellene imádnunk, máshol nem szabad keresgélni. Mikor az Úr azt mondta népének, Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem, az nem a saját hasznára volt. Tudta, hogy ez jó azoknak az embereknek, akik Őt imádják. Minél inkább imádták Őt, annál jobbakká váltak. Nem volt öntelt, hanem az igazat mondta, az emberek érdekében.
Hasonlóképpen, akiknek gyermekeik vannak, ők minden nap, minden lehetséges módon gondoskodnak róluk. A gyermekek mindent megkapnak, amit csak akarnak - beleértve az iskolai zsebpénzt is. A szülők törődnek a testi egészségükkel, tápláló ételeket főznek nekik, és gondoskodnak elegendő ruházatról. Ha ezek után a gyermekek a szomszédban lakókat tekintik szüleiknek, akkor valami biztos, hogy rossz. A szomszédoknak semmi közük a gyermekekhez, még egy tíz centest vagy egy ruhát sem adtak nekik. Nem szeretik őket és nem törődnek a gyermekekkel. Tehát a gyermekek nem választhatnak szüleiknek bárkit, akit csak akarnak, egyszerű külső megjelenés alapján. Csak a valódi szüleik a szüleik!
Ezért, ha a szüleink azt mondják nekünk, "Csak minket tekints szüleidnek, senki mást", ők nem fennhéjázóak. A gyermekeik érdekében mondják. Ha mindig a szomszédokhoz fordulunk - ma ehhez, holnap pedig ahhoz, és őket tekintjük szüleinknek - mi lesz a testi egészségünkkel? Mi történik az önazonosságunkkal? Akkor még az igazi szüleink sem fognak tudni segíteni, mert nem vagyunk mellettük. Tehát ez nem lesz jó nekünk. Isten szereti az Ő népét csakúgy, ahogy a szülők szeretik a gyermekeiket. Ezért megmondja nekik, hogy ismerjék fel Őt, higgyenek Benne - és csak akkor lesz minden rendben. Ez az Ő szándéka.
Néha egy mester azt mondja nekünk, hogy higgyünk benne, minden helyzetben imádkozzunk hozzá, de ne imádkozzunk más istenhez. Ez a mi érdekünk, és ő tudja, hogy mindent meg tud nekünk adni. Ha valaki máshoz megyünk, semmit sem fogunk kapni, csak az időnket vesztegetjük, és elszalasztjuk a lehetőséget, hogy a mester gondoskodhasson rólunk. Ezért mondja: "Elég neked az, ha csak bennem hiszel. Ne higgy senki másban." Nem féltékeny. Miért lenne? Az egész világegyetem hozzá tartozik. Mindent megkaphat, amit csak akar. Így hát miért kellene másokkal versengenie és féltékenykednie? Akár hiszünk benne akár nem, nem veszítünk semmit, mert kezdettől fogva hozzá tartozunk ugyanúgy, ahogy a szüleink gyermekei vagyunk. A szüleinknek nem kell ezért másokkal versengeniük, mert ez a valóság! Azonban, ha néhány gyermek nem ismeri fel a szüleit, akkor nehéz életük lesz, ami nem jó nekik. Esetleg nem kapják meg az örökséget, és a szüleik nem tudnak gondoskodni róluk. Ha soha nincsenek a közelben, hogyan tudnának a szüleik gondoskodni róluk? Nem tudják, hogy hol vannak a gyermekek. Ez a gyermekeknek rossz, nem a szülőknek. (Taps.)
Amikor követünk egy mestert, tudjuk, hogy minden apró-cseprő, külső-belső dolgunknak gondját viseli. Ezért könnyen érthető, amikor azt mondja, hogy higgyünk benne. Minél inkább hiszünk benne, annál több lehetősége lesz arra, hogy gondunkat viselje. Csak az érdekünkben mondja. Ha nem veszünk tudomást erről, akkor azt fogjuk gondolni, hogy csak önmagunkhoz tartozunk, és semmi közünk sincs hozzá. Ő azonban tisztán látja, hogy összetartozunk. Olyanok vagyunk, mint egy értetlen gyermek.
Néha, ha a szülők szigorúak a gyermekeikhez, akkor a gyermekek mérgesek lesznek és elhagyják a szülői házat - azt gondolva, hogy szüleik nem törődnek velük és nem szeretik őket. Ez nem igaz! A szülők csak a gyermekek érdekében szigorúak. Tudják, hogy gyermekeik hozzájuk tartoznak. Tudják, hogy szeretetükből adódóan törődni akarnak velük. Szeretnék a gyermekeiket jól felnevelni. Talán ezt a gyermekek nem értik meg. Ezért esetleg elcsatangolnak, szidják a szüleiket, és olyanokat tesznek, ami aggódásra készteti a szülőket és megnehezíti, hogy gondoskodjanak róluk.
Ugyanez igaz Istenre (vagy egy mesterre) és az Ő tanítványaira. Isten tisztán látja, hogy az Ő gyermekei vagyunk, és gondoskodnia kell rólunk. Bármit meg fog tenni, amit csak akarunk Tőle. De mi vagyunk, azok, akik ezt nem értjük meg. Azt hisszük, hogy függetlenek vagyunk, és gondoskodunk magunkról. Így zűrzavart okozunk. Minél több dolgot teszünk, annál több bajt okozunk. Olyanok vagyunk, mint egy gyermek, aki saját magáról akar gondoskodni, amikor még nem nőtt fel, nincs meg hozzá a bölcsessége, intelligenciája és a képessége. Minél több bajt okoz, annál ingerültebb lesz, és annál távolabb kerül a családjától. Ez az életét csak veszélyesebbé teszi és megnehezíti - a szülei még inkább aggódnak miatta. Ezért fel kellene ismernünk Istent és hinni Benne, mert Ő a mi legfelsőbb bölcsességünk! Ő nem idegen: Ő a legszeretettebb rokon. Ha elutasítjuk Őt, és fából faragott Buddhákat, hegyeket, istenségeket és szellemeket imádunk, akkor csak ingerültebbé válunk. Ez azért van, mert lemondtunk Róla, elutasítottuk Őt, nem hagyjuk, hogy gondoskodjon rólunk.
Azért tanítom nektek a meditálást, hogy megtaláljátok a saját természeteteket. Azt akarom, hogy felismerjétek saját Isteneteket és bölcsességeteket - hogy Ő megjelenhessen, hogy módjában álljon vezetni titeket, az életeteket ragyogóbbá és kényelmesebbé tenni. Ezért mondom, hogy ne imádjatok külső istenségeket, szellemeket és Buddha-szobrokat. Hasznavehetetlen minden szobor! Buddha a szívünkben, és Isten bennünk él. Ha nem magunkban keressük Őt, hol máshol találhatnánk meg? Minden külső keresési módszer rossz. (Taps.) Úgyhogy nem kell sokat magyaráznom, hogy ezt értsétek.
Itt az Úr azt mondta: Ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem. Igaza volt! "Engem", imádj a belső bölcsességet, ne pedig valamilyen bálványt. Helyes az, amit az Úr mondott. Nem akarta megfélemlíteni az embereket. Valóban Ő a legfelsőbb, a legnagyobb, a legfőbb. Nincs szüksége senkire, hogy imádja vagy csodálja Őt. Ha felismerjük Őt és hiszünk Benne az csak nekünk szerencse. Ő tanít minket, mert szenvedünk, és őszintén imádkozunk. Tehát azt mondja: "Rendben van. Ha jól akarod érezni magad, kényelmet szeretnél, bölcs, intelligens és laza akarsz lenni - higgy Bennem, és csak Engem imádj. Akkor jól fogod magad érezni."
Isten senkit nem kényszeríttet. Csak az igazat mondta. Az igazságon kívül mi egyebet mondhatsz a gyermekednek? Puszta udvariasságból nem mondhatod a gyermekednek:
"Oké! Rendben van, akár elismersz minket szüleidnek, akár nem. Átmehetsz a szomszédba, és őket tekintheted a szüleidnek." Mondhatsz ilyet a gyermekednek? Ha megteszi azt, amit mondasz, elkallódik, nehéz lesz az élete, mindenfelé kószál, nem lesz se, pénze se élelme, és senki nem fogja a gyermekének tekinteni. Az emberek általában nem viselik gondját mások gyermekeinek. Bár lehet, hogy ruhához és élelemhez hozzájut egy árvaházban, mégsem lesz kényelmes élete, nélkülözni fogja a családi élményeket és valódi szüleinek dédelgető szeretetét. Az embereknek nem csak ruhára és élelemre van szükségük, hanem szülői szeretetre is. Ha a gyermekeket a szomszédok nevelik fel és a szüleikkel nincs kapcsolatuk, mikor felnőnek, lehangoltak lesznek.
A gyermekek iránti szeretet jogán a szülőknek világosan meg kell mondaniuk: "Te az én gyermekem vagy. Ha elhagyod az otthonod, nehéz életed lesz. Ha kényelmes és szép életet akarsz, csak bízz bennünk és engedd, hogy törődjünk veled." Előzékenynek, vagy zavarban lévőnek kell-e a szülőknek lenniük, ha ezt mondják? Ha önteltség nélkül megmondjuk az igazat, nem lenne szabad zavarban lennünk.
Néha amikor hallod, amit mondok, azt gondolod, hogy zavarban kellene lennem. De nem vagyok. Ha félre akarnálak vezetni, akkor kellene félnem és zavarban lennem.
Félre tudnám vezetni ennyiőtöket? Lehetetlen! Közületek néhányan tanárok, doktorok, üzletemberek, akiknek magas IQ-ja van. Nem tudnálak sokáig félrevezetni titeket. Tehát csak megmondom nektek az igazat. Mivel az igazat mondom, tőled függ - hiszel nekem vagy sem. Nem jövök zavarban. Ha jók akarunk lenni egy személyhez, mindig meg kell mondanunk az igazat. Ha valakinek másokkal szemben rosszak a szándékai, akkor fog megfontoltan beszélni.
Túl messze kerültünk Istentől, ha a faragott képmásait imádjuk
Félig áttekintettük a második parancsolatot, ami így szól: Ne csinálj magadnak faragott képmást. Ne imádd, és ne tiszteld azt. Miért nyugtalanította oly mértékben Istent? Mert az emberi lényeknek van intelligenciájuk, bölcsességük és tehetségük. Amikor egy mozdulatlan és öntudatlan fadarabot vagy követ imádunk, nem vagyunk-e nagyon buták? Akkor miért teszik mégis sokan azt gondolván, hogy velük minden rendben van?
Népünk atyja, Dr. Sun Yet-Sen, nagy bölcs volt. Nem csoda, hogy mindenki a nemzet atyjának tekinti. Összetört egy faszobrot és megkérdezte az emberektől, hogy miért gondolták, hogy ez Buddha. Így volt? (Hallgatóság: Igen!) Azt hiszem nagy ember volt. Egy bölcs embernek erős a karizmája. Nem csoda, hogy sikerrel járt és az emberek a mai napig tisztelik. Nem lehetünk rá féltékenyek, mert megérdemli!
Azt hallottam, hogy látta Quan Yin Boddhiszattvát amikor a Putuo hegyen volt. Ez azt mutatja, hogy volt hite és tiszta volt. Katolikus volt. Ha ragaszkodott volna a katolikus bálványokhoz, csak Jézus Krisztust látta volna. Mivel Quan Yin boddhiszattvát látta, ez azt jelenti, hogy nem volt benne vallási megkülönböztetés és valóban tiszta volt. Ezért a Boddhiszattva sem volt vele szemben megkülönböztető, "Rendben, hogy Jézus Krisztust imádod. Csak megjelenek neked, hogy megpillanthass." Ez jelzi, hogy nagyon tiszta és nagyon jó ember volt.
Persze részt vett csatákban is, tán embert is ölt, de ez elkerülhetetlen volt. Mondtam nektek, hogy a szabályokat a helyzetnek megfelelően kell alkalmazni! Ha katona vagy, és az ellenséget meg kell ölnöd, hogy megvédd a hazádat, vagy a törvények miatt kell megtenned -- akkor nem követsz el bűnt. Még ha száz embert ölsz is meg, nem követsz el bűnt és nem szeged meg a szabályokat. Azonban ha személyes ellentét miatt csak egyetlen embert is megsebesítesz, nehéz karmát veszel magadra. Azért, mert gyilkos a szándékod. De a katonák helyzete más: kényszerítik őket, ezért a szabályokat nem szegik meg. Hányszor és milyen mértékben szegted meg a szabályokat, hány embert öltél meg, vagy milyen az erkölcsöd, ezek alapján nem ítélkezhetsz magadról -- csak a helyzet és a szándékod alapján. Nem nézhetjük csak a tetteket. A hétköznapi emberek számára néha nagyon nehéz másokat megítélni. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Különben mindig rosszul fogunk ítélkezni. Ha azt látjuk, hogy egy ember gyilkol, azt mondjuk: "Ó! Ő rossz!" Amikor azt látjuk, hogy egy ember templom vagy kórház építésére pénzt ad, azt mondjuk: "Ó! Ő jó!" Nem feltétlenül igaz! Nem tudjuk, hogy honnan származik a pénze és mi a szándéka az adományozással. Talán híres akar lenni, vagy mást akar elérni vele
Ebben az esetben semmilyen érdemet nem szerez a cselekedetével. Ha egy képmást imádunk, ez azt jelenti, hogy túl alacsony szinten állunk, és ezen javítanunk kellene, nincs bölcsességünk, nincs ítélőképességünk, és nem tudjuk, hogy a képmás csak egy darab fa. Ha imádjuk ezt a fadarabot, akkor ennyi erővel bármilyen fadarabot imádhatnánk. Akkor megtakarítanánk a faragáshoz és festéshez szükséges időt, fáradozást és a pénzt is. Egy képmást imádata azt jelenti, hogy nem tudjuk különválasztani a jót a rossztól, nem tudjuk, hol lakik a bölcsességünk és nem értjük azt, amit a szentírásokban rögzítettek: "Buddha a szívünkben él", és "Isten bennünk lakozik". Nem vesszük figyelembe a szentírásokat, nem vesszük figyelembe a mesterek tanításait, és nem vesszük figyelembe Isten és a szentek szavait. Túlságosan messzire mentünk és túlságosan betegek lettünk. Még ha van is egy kis maradék bölcsességünk, amikor meghajolunk egy képmás előtt-- a bölcsességünknek annyi. Van erről egy indiai történet. Egy asszony elfogadott egy mestert. Egyszer látta, hogy a mestere a szíve mélyén megjelent, és ettől nagyon boldognak érezte magát. Azonban, amikor elvegyült az emberek között, elfeledkezett erről. Amikor hallotta, hogy mások hegyekhez és folyókhoz zarándokolnak, követte őket. Egyik nap beteg volt és nem gyógyult meg, pedig fohászkodott a mesteréhez.
Tán a mestere szándékosan engedte, hogy megbetegedjen, azért hogy a rossz karmától így szabaduljon meg. Ezért a mesterét hibáztatta, mert nem segít rajta. Így hát képmásokat imádott. Sok isten van Indiában. Ha odamész, láthatsz mindenféle isteneket: nagy isteneket, kis isteneket, közepes isteneket, kövér isteneket és sovány isteneket. Előttük hajlongott. Azelőtt néha láthatta a mesterét megjelenni. De miután leborult a képmások előtt, a mester eltűnt.
Miután hazatért, így morfondírozott: "Milyen furcsa. Hogy lehet ez? Egy pillanattal azelőtt még ott volt a mester. De amint leborultam, ő eltűnt." Szomorú lett és napokon keresztül ezen járt az esze. Nem akart enni, csak meditált, és azt követelte a mesterétől, hogy jelenjen meg neki, és magyarázza el, hogy miért hagyta el őt ilyen hirtelen. (Megint a mesterét hibáztatta.) Megérintette a mestert az őszintesége, megjelent neki és azt mondta, "Amikor a faszobrokat imádtad, engem még azoknál is jobban lealacsonyítottál!
Szóval sehol nem volt maradásom. Mivel számomra ez túl alacsony szint volt, el kellett menekülnöm."
Miért hívnak minket 'emberi lényeknek'? Azért, mert különbözünk az állatoktól. Különbséget tudunk tenni jó és rossz, magas és alacsony, erkölcsös és hitvány között. Képesek vagyunk rá, hogy magunk válasszunk. Az állatok mások. Azzá válnak, amivé nevelik őket. Még a tigriseket is lehet idomítani, hogy úgy viselkedjenek a cirkuszban, mint a cicák. Oroszlánokat és elefántokat is be lehet tanítani, hogy azt tegyék, amit mondanak nekik - és nem mernek ellenállni. E tekintetben az állatok inkább buták, könnyen elveszítik a függetlenségüket.
Az emberi lények nem ilyenek. Néha, még ha börtönbe zárják is őket, onnan is megpróbálnak kiszabadulni. Ha elnyomják őket, megpróbálnak ellenállni. Ha igazságtalanul bánnak velük, megpróbálják magukat tisztázni. Azért, mert az emberi lényekben van bölcsesség. Azzal, hogy szellemek és istenségek szobrait imádjuk, félrevezetjük és összezavarjuk nagy bölcsességünket, és persze, hogy nagyon nyomorultakká válunk, és túl messze sodródunk Istentől. A buddhista szentírások tisztán kimondják, hogy Buddha a szívedben él, és Tathagatát (Buddhát) nem érzékelheted a látható fényen és hallható hangon keresztül. A kézzelfogható formák imádata helyett érdemesebb hazamenni, és a szüleinket imádni. Ez az igazság.
Ha szeretsz "imádni", menj haza és imádd a szüleidet. Ők élő Istenek, és Isten természete van bennük. Ha faszobrokat törsz össze, hogy megnézd a belsejüket-- semmit sem találsz. Még ha a szüleid tudatlanok is, és nem ismerték fel isteni természetüket, legalább Isten természete megvan bennük. Csak nem tudnak róla. De a faszobrokban belül semmi sincs! Ha tényleg fából készült dolgokat akarsz imádni, csak imádd a fákat. Az élő fákban Isten erejéből legalább egy icipici megvan. Isten ereje nélkül semmi nem élhet. Tehát, ha élettelen fát imádunk, egy nagyon alacsony szintű anyagi formát, természetes, hogy bölcsességünk és szintünk hihetetlen mértékben lealacsonyodik.
Ezért Isten legfőképp arra emlékeztet, hogy legyünk rendkívüli módon óvatosak. Egyfolytában azt mondja, hogy ne készítsünk képmásokat, és ne imádjuk azokat. Azért, mert nagyon együtt érző, és szeretné, ha megőriznénk a megmaradt kevéske bölcsességünket. Ha folytatjuk a képmások imádatát, akkor végünk van! Kevéske bölcsességünk fejleszthető, vagy lerombolható. Amikor spirituális emberek és bölcs barátok között vagyunk, akkor a bölcsességünk egyre jobban fog fejlődni és fénylően ragyogóvá válik. De ha tudatlan emberek között vagyunk és követjük őket a képmások imádatában, akkor beszennyeznek és lehúznak minket, és még jobban lealacsonyodunk. Az Úr azt akarta, hogy a népe elkerülje ezt a nem kívánt helyzetet - ezért mondta azt, hogy ne tegyenek ilyesmit - mert ha megteszik, a kevéske bölcsességük is eltűnik.
Tegyük fel, hogy maradt egy kis pénzed. Ha félreteszed, akkor vehetsz belőle kenyeret. Azonban ha az emberek becsapnak, és a pénzedért köveket adnak, akkor elveszted a pénzt, és azután éhen halsz. Azon kívül cipelned kell a köveket, és még inkább kimerülsz. Már fáradt vagy, és még a köveket is cipelned kell. Hogy lehetnek az emberek ilyen bolondok, hogy lehet őket ennyire becsapni? Hogyan is lehetnének a kövek ehetőek?
Ezért a szüleid azt tanácsolják, hogy ne vegyél köveket, és a pénzedet tedd félre, mert tudják, hogy ez minden, amid van. Ha félreteszed egy ideig, eltarthatod magad belőle, és később gondolkozhatsz más lehetőségeken. Miután visszanyerted az erődet, talán találsz munkát. De ha a pénzedből köveket veszel, akkor véged van. Már gyenge és éhes vagy, de cipelned kell a köveket - hogy éled ezt túl? Azonnal meg fogsz halni! Hasonlóképpen, ha képmásokat imádunk, akkor gyógyíthatatlanok vagyunk. Kivéve, ha valaki gyorsan fel nem emel, és át nem adja nekünk a magasabb szintű bölcsességet, amitől meggyógyulunk - különben csak egyre lejjebb süllyedünk. Tegnap megnézhettetek egy dokumentumfilmet, ami indiai emberek egy csoportjáról szól, arról, hogyan zarándokolnak a hegyekhez és a folyókhoz, mennyire őszinték, amikor a Gangeszben fürdenek, vagy amikor az isteneket imádják. Azonban láthatjátok, hogy India népessége nem csökkent, hanem e helyett inkább növekszik. És egyre szegényebbek lesznek. Azért, mert az őszinteségüket rosszul fejezik ki. Ezért azelőtt, amikor láttam, hogy ilyeneket csinálnak, nagyon dühös lettem. Egyfolytában szidtam őket, ahogy jöttem lefelé a Himalájáról.(nevetés) Nem voltam megelégedve, hogy csak egyedül szidom őket. Úgyhogy meséltem erről néhány szerzetesnek, és meghagytam nekik, hogy ők is szidják őket.(A Mester nevet) Mérges voltam azokra az istenekre. Rájuk mutattam, és ádázul szidtam őket. Persze nem hallottak engem; csak kitöltöttem a mérgem. Fából voltak, hogyan hallhattak volna? Tudtam én ezt nagyon jól, de egyszerűen nagyon dühös voltam.
Láttam, hogy emberek milliói vannak tévedésben: erőfeszítést, életerőt és pénzt pazaroltak, még az életüket is kockáztatták csak azért, hogy feljussanak a csúcsra, és meghajoljanak. Nem tudták, hogy hazajutnak-e élve, mert az út nagyon veszélyes volt. Néhányan közülük nagyon szegények voltak. Csak annyi pénzt tudtak keresni vagy kölcsönkérni, ami az útra elég volt, és hazatérés után nem maradt pénzük. Hosszú utat kellett megtenniük, hogy érdemeket szerezzenek és imádhassák a faszobrokat. Néha gyalog kellett menniük, a talpuk feltört és vérzett. Néhányan túl szegények voltak semhogy cipőjük lehessen, úgyhogy mezítláb kellett menniük a jeges úton. Sírtam, mikor ezt láttam! Megszámlálhatatlan félrevezetett ember. Bár őszintén cselekedtek, mégis mindez haszontalan volt.
Ha nincsenek spirituális barátaink, akkor a bölcsességünk egyre kisebb és kisebb lesz, és fokozatosan eltűnik. Akkor állatokká, növényekké, kövekké vagy ásványokká változunk. Minél kevesebb a bölcsességünk, annál alacsonyabb szinten leszünk; ellenben minél több a bölcsességünk, annál magasabb szinten leszünk. Hasonló a helyzet a társadalomban. Ha értelmesebb és intelligensebb vagy, akkor a munkád kevésbé megerőltető, a társadalmi pozíciód magasabb, a munkád jobb, és több pénzt kereshetsz. De ha nem rendelkezel tudással, nem vagy intelligens, nincsenek képességeid, akkor alacsony rendű munkát kell végezned. Minél alacsonyabb rendű a munkád, annál kimerítőbb és annál kevesebb pénzt keresel vele.
Hasonló a helyzet a világegyetemben. Ha több a bölcsességünk, akkor magasabb rendű érző lényekké válunk; ellenben ha kevesebb, akkor alacsonyabb rendű lények leszünk. Ezért, a bölcsességbeli különbségeknek köszönhetően vannak mindenfajta érző lények a világon, többek között rovarok, békák, állatok, tehenek, emberi lények, halhatatlanok, megvilágosodott lények és Isten. Arra kellene törekednünk, hogy ne lefelé, hanem felfelé menjünk -- mert az alacsonyabb szinteken többet fogunk szenvedni. Nem arról van szó, hogy bármitől is félünk, de ha választhatunk, miért válasszuk a szenvedést? Ha mások érdekeit szem előtt tartva a szenvedést választod - mint amiről ma korábban meséltem -, akkor egyetértek veled. Bárhogyan is legyen, ha a szenvedést nem csak magadnak választod, hanem belekevered az utánad következő öt vagy hat generációt is, akkor könyörgök, hogy ne tedd!
Én ezt a nehéz utat választottam, és hajlandó vagyok ezen kitartani, mert más embereknek szüksége van erre, és mert boldoggá akarom tenni őket, és arra ösztönözni, hogy folytassanak spirituális gyakorlást, és magas szintekre emelkedjenek. Ezért a nehézséget én készségesen magamra veszem. Ha csak azért vettem volna a vállamra nehézséget, mert szerettem ezt, az más lenne, értitek? (Taps) A világunk már így is fájdalommal teli. Így ha a boldogságot választhatod, csak tedd azt!
Ne mondd azt, hogy "Mivel a Mester a nehézségeket választotta, nekünk is ezt kell tennünk." Akkor túl bolond vagy! Ha egyéni szenvedésünkkel boldoggá tehetünk sok embert, akkor azért érdemes. Azonban, ha szándékosan keressük a szenvedést, akkor ugyanolyan ostobák vagyunk, mintha öngyilkosságot követnénk el - és ez nem jó!
Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd.
Most beszéljünk a harmadik parancsolatról, ami: "Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd". Kicsoda Isten? Hogyan tisztelhetjük Istent, ha még a nevét sem tudjuk? Ha nem tudjuk a nevét, nem tisztelhetjük, úgy, mint Istent, a Legfelsőbb Mestert, Anuttara Samyak Sambodya-t, vagy Buddha-i erőt. Nem szabad a nevét eskü - vagy fogadalomtételre, vagy mások megátkozására használnunk. Még akkor sem jó, ha arra használjuk, hogy Istenre esküdjünk. Ne mondd azt, hogy: "Ezt nem én tettem. Ha hazudok, csapjon belém a villám.", vagy ehhez hasonlót. Nem szabad másokat eskütételre kényszerítenünk, és nekünk sem szabad Isten nevére esküdnünk. Néhányan még ennél is rosszabbak. Isten nevét felhasználják arra, hogy háborút folytassanak. Isten nevében embereket ölnek meg, megtámadnak más országokat, megbecstelenítik mások gyermekeit vagy asszonyait. Ezek példák Isten nevének rossz használatára.
Amikor Isten leküld a Földre egy embert, hogy Őt képviselje - mint Jézus Krisztust, vagy Shakyamuni Buddhát - akkor - amíg ez a képviselő a Földön van, vagy miután eltávozott -, az ő nevét is tiszteletben kell tartanunk - ami azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk Isten, vagy egy Mester nevét. Nem szabad a nevüket gyalázni, sem tréfát űzni azokból, vagy nemtörődöm módon, tiszteletlenül említeni.
Miért akarja Isten, hogy Őt és képviselőit tiszteljük? Mert minél jobban tiszteljük őket, annál nagyobb áldásban lesz részünk. Különben lehet, hogy sok életen keresztül soha nem látjuk a mestereket vagy a napot; egy sötét helyre kerülhetünk, ahol nincs napfény, nincs neve a szülőknek, és nincsenek mesterek. Ezért mondja Isten, hogy tiszteljük az Ő nevét, vagy képviselőinek nevét, azaz a mesterek nevét. Csak akkor lesz részünk a fényben, és akkor lesz esélye a fejlődésre a bennünk levő belső Mesternek. Amikor van ok, akkor van következmény is. A hasonló hasonlót vonz. Ha nem tiszteljük Istent, akkor annak rossz következményei lesznek. Isten csak az Ő könyörületessége miatt emlékeztet minket erre.
Nem arról van szó, hogy Istennek a mi tiszteletünkre van szüksége. Sokan tisztelték, vagy nem tisztelték Őt az idők során, de Ő soha sem változott, egy cseppet sem. Ő örök, soha meg nem született, el nem pusztult, be nem szennyeződött, és meg sem tisztult. Ő csak ad, de soha el nem vesz. Semmire nincs szüksége, mert a világegyetemben mindent Ő teremtett.
A hetedik nap a csoportos meditálás napja
A következő parancsolat, A hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon. Tiszteld a sabbath napját! A Biblia azt mondja, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, és azután megpihent a hetedik napon. Kétlem, hogy Istennek szüksége lett volna pihenésre. Egyáltalán nincs rá szüksége! Ti is azt gondoljátok, hogy nekem sincs szükségem pihenésre. Úgyhogy minden vasárnap és ünnepnap jöttök vakációzni és halálra fárasztotok. Ebben az esetben Isten szerencsésebb, mint én (a Mester nevet), mert Ő megpihenhet a hetedik napon.
Még arra is megkért minket, hogy vele pihenjünk. Miért? Mert aggódott, hogy egész héten keresztül olyan keményen dolgozunk, hogy nincs időnk arra, hogy Énünkre és Istenre emlékezzünk. Isten a mi belső Birodalmunk és a belső Buddha természetünk. Azt értette ezen, hogy a hetedik napon össze kellene gyűlnünk csoportos meditálásra! A Biblia világosan kimondja, hogy az embereknek nem szabad dolgozniuk vagy fizikai munkát végezniük, csak azért gyűlhetnek össze, hogy Istent imádják. Ez arra utal, hogy spirituális gyakorlatokat kellene végeznünk azért, hogy keressük a legmagasabb szintünket és a legnagyobb belső bölcsességünket.
Ez a hagyomány a mai napig megőrződött. Az emberek minden vasárnap összegyűlnek a templomban, hogy a múltban leírt szentírásokat ismételgessék. Azonban csak elmennek a templomba, olvassák a Bibliát, aztán hazamennek. Ezen kívül kapnak valami üdítőitalt. Olyan ostyát esznek, ami nincs megáldva. A múltban az ostya a mestertől származó áldott ételt jelképezte, mert az ostya olcsó volt és könnyű, és egyszerű volt tárolni.
Mivel túl sok ember volt, ezért az ostyát nagyon vékonyra készítették. Az emberek nem az ízéért ették, hanem a benne rejlő áldásos erő miatt.
A mi pattogatott kukoricánk sem túl ízletes, de elég olcsónak tűnik. A pénzeden könnyű venni pattogatott kukoricát, mégis szereted azt itt megkapni, mert a miénk más! Még boldogabbak lennétek, ha személyesen én adnám oda mindegyikőtöknek. Ez az, amire gondolok. Lehet, hogy ha valaki kívülről azt látja, hogy mindegyikőtöknek pattogatott kukoricát adok, akkor azt hiszi, hogy csak a pattogatott kukorica miatt jöttetek ide. Az után építhetne egy ashramot és minden nap pattogatott kukoricát osztogatna anélkül, hogy tudná a dolog valódi értelmét. Annak, aki a pattogatott kukoricát adja, hatalommal kell rendelkeznie, hogy az áldott legyen. Különben értelmetlen a cselekedet.
Mi, spirituális gyakorlók természetszerűleg bocsátunk ki szeretetteljes erőt, ami vonzza hozzánk az embereket. Miután elmennek, úgy érzik, hogy valami nagyon fontos dolgot elveszítettek, mintha elvették volna az életerejüket. Mikor eljöttem Costa Ricából, az emberek úgy sírtak, mint a csecsemők. Azt mondták, "Ó! Úgy érzem, mintha a húsomból vágtak volna ki egy darabot, vagy egy részemet vágták volna le, és most elvinnék." Ezért szeretünk együtt maradni a spirituális gyakorlókkal.
Nem a ruházatuk miatt, vagy azért, mert ők borotvált fejű buddhista szerzetesek, hanem azért, mert a belőlük áradó láthatatlan rezgés nagyon megnyugtat minket. Ez pont olyan, mint amikor van vizünk, ha szomjasak vagyunk, van ételünk, amikor éhesek vagyunk, és van hatásos gyógyszerünk, ha betegek vagyunk. Nagyon kellemesen érezzük magunkat, de nem tudjuk leírni.
Hasonlóan, az áldott ostyák is csak akkor jók, ha egy hatalommal rendelkező személy adja őket; különben semmit sem érnek, ha máshonnan vették őket. Azonban az ostyák hasznosak. Emlékeztethetik az embereket Istenre. Aztán mikor hazamennek, megkérdezhetik: "Kicsoda Isten?" Vágyhatnak rá, hogy meglássák őt. Később esetleg hallhatják, hogy valaki előadást tart, és azt mondja: "Segíthetek Isten megtalálásában." Akkor gyorsan elmennek ahhoz az emberhez, kíváncsiságból. Ebben az esetben az ostyák hasznosak. Különben gyakorlatilag hasznavehetetlenek. Nem arról van szó, hogy össze kellene jönnünk és egész nap azt mondogatni: "Bárcsak meglátnám Istent. Szeretem Istent." Nem! Bár Isten bennünk van, nem segíthet nekünk, ha nem találjuk meg.
Szüleinket tisztelni annyi, mint Istent tisztelni
A következő parancsolat: Tiszteld atyádat és anyádat. Talán Mózes idejében a gyermekek nem tanúsítottak gyermeki szeretetet, ezért volt szükség erre a parancsolatra. Ha mindenki szeretné szüleit, akkor senki sem tudná, milyen az, ha valaki nem ilyen. Ha mindenki szép lenne, senki sem tudná, milyen a "csúnya". Ha egy országban mindenki gazdag lenne, senki sem beszélne a szegénységről. Például ez egy buddhista ország, tehát itt vannak szerzetesek. Azonban, az emberek néhány más országban soha nem láttak szerzeteseket, úgyhogy nem tudják, hogy kik ők, és egyáltalán nem beszélnek róluk. Hasonlóképpen, az emberek akkor nem voltak túl fegyelmezettek. A Biblia leírja az akkori kaotikus helyzetet. Mózes csak negyven napig volt távol, és az emberek felhagytak az Úr imádatával, és egy aranyborjút imádtak. Alacsony szinten álltak lelkileg, hiányzott az erkölcsiségük, ezért mindössze negyven nap alatt mestert váltottak.
Természetesen civilizáltabbakká és fejlettebbekké válunk. Régen barlangban laktunk, nyers ételt és élő állatokat ettünk. Nem volt tüzünk, nem voltak házaink, repülőgépeink és semmilyen más civilizált eszközünk. Most civilizáltabbak vagyunk, mert minden korban eljöttek a földön kívüli lények, hogy átadják nekünk a modern tudást, hogy intelligensebbé tegyenek minket, és okosabbá a gyermekeinket.
Például, ha ti követtek engem a spirituális gyakorlásban, akkor a gyermekeitek szintén különbözni fognak. Akik az anyaméhtől kezdve vegetáriánusok, azok gömbölydedek és rózsaszínűek. Láttátok már a karjaikat? Legalább három - négy kis "hurka" van rajtuk. Kíváncsi vagyok, honnan nyerik a tápanyagot. Csak tejet isznak! Ezek a gyermekek, ha felnőnek minden bizonnyal intelligensebbek lesznek, mint mi vagyunk. És azok, akik az anyjuk hasában lettek beavatva még különlegesebbé válhatnak, amikor felnőnek. Gyermekeik természetesen még kiválóbbak lehetnek, szilárd erkölcsűek, kiegyensúlyozottak érzelmileg, boldogok mentálisan, és fejlettebbek a bölcsességben. Szóval az utódunk egyre jobbá és jobbá válik.
Nézd meg Mózes idejét. Valóban zűrzavaros volt. Az emberek bölcsessége nagyon alacsony szinten volt. Isten sok mindent adott nekik, sokszor megmutatkozott a varázsereje, és minden lehetséges módon oltalmazta őket. Miután, a mesterük csak negyven napig volt távol tőlük, mégis elhagyták Istent és helyette egy aranyborjút imádtak. El tudjátok ezt képzelni? A modern időkben vannak néhányan - bár viszonylag kevesen - akik olyanok, mint az aranyborjú követői voltak. A követőim közül kevesen esnek vissza. Ez azt jelenti, hogy szilárdabbak és bölcsebbek vagytok. Ez lehetséges, mert talán megérdemlem, ezért Isten a legjobb tanítványokat küldi nekem. Ne fogadd el a szavaimat, amíg meg nem vizsgáltad a saját szívedben! (A Mester és a hallgatóság nevet)
Miért kell tisztelnünk a szüleinket? Azért, mert Isten szeretete megnyilvánul az ok és okozat törvényében, és a szeretet és a gondoskodás megvalósul a szüleink fizikai teste által. Szüleink tisztelete ugyanaz, mint Isten tisztelete. Valójában, aki törődik velünk, az nem a szüleink fizikai alakja, hanem Isten szeretete. Ezt a pontot világosan kellene értenünk! Nemzedékről nemzedékre a Legfelsőbb Anya a fizikai anyánkon, a Legfelsőbb Apa a fizikai apánkon keresztül gondoskodik rólunk, tanítják nekünk az alapvető értékeket, a könyörületességet és a szeretetet. Mivel a szüleink szeretnek minket, ezért mire felnövünk tudjuk, hogy mit jelent a szeretet. Ez tény!
Ha kiegyensúlyozott és szerető családban nevelkedünk, mire felnövünk szeretetteljesebbek leszünk, és nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Néha azt látjuk, hogy egyes gyermekek gonosz dolgokat tesznek, gazemberré válnak - bűnözőknek tartják és bebörtönzik őket. Ne ítélj elhamarkodottan! Lehet, hogy ez azért van, mert fiatalabb korukban nem volt részük szeretetteljes nevelésben és gondoskodásban. Lehet, hogy azért, mert szüleik túl korán meghaltak, vagy túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy törődjenek velük.
Vagy lehet, hogy azért, mert szüleiket azelőtt az ő szüleik sem szerették, ezért képtelenek arra, hogy szeretettel törődjenek gyermekeikkel.
Ahogy egy számtani sorozat ismétlődik, az emberekben is úgy lesz egyre kevesebb és kevesebb a szeretet, így egyre több és több gondot okoznak. Amikor kilépnek a társadalomba, igazságtalanul bánhatnak velük vagy elnyomhatják őket, és elveszíthetik biztonságérzetüket. Később, ha bántalmazzák vagy félreértik őket, akkor kisebbrendűségi érzésükből adódóan ellenállnak, lázadnak, és egyre jobban elutasítják a társadalmat. Minél inkább ellenállnak a társadalomnak, annál inkább elveszítik önmagukat, a szeretetet, és annál több lesz bennük a gyűlölet. Végül nyomorult módon, börtönben végzik.
Az előbbi okok miatt kell gyermeki szeretettel adóznunk a szüleinknek. Ha szüleink rosszul bánnak velünk, arra kellene gondolnunk, hogy ez a kedvezőtlen sors a mi büntetésünk.
Talán azért, mert előző életeinkben tartoztunk valamivel szüleinknek, amit nem fizettünk vissza. Talán előző életeinkben rossz szülők voltunk, ezért ebben az életünkben rossz szülőket kell kapnunk, hogy megtanuljuk a leckét.
Így hát el kell viselnünk, és szeretnünk kell őket. Ez nekünk, és szüleinknek is jó lesz.
Costa Ricában volt egy beavatott társunk, aki nemrég múlt húsz éves. Két vagy három nappal a beavatása után sírva jött hozzám. Kérdeztem tőle, hogy miért sír. Azt mondta, hogy nem jön ki jól a családjával, különösen az apjával. Az anyja meghalt és az apja nem jól bánik vele. Hideg és könyörtelen, nehéz vele kommunikálni. Mindig elnyomja őt és uralkodik felette. Ezt nem bírja tovább.
Azt kérdeztem tőle: "Gondoltál már arra, hogy talán te is épp olyan hideg és könyörtelen vagy az apáddal, és nem mutatod ki az iránta való szereteted? Gondoltál már arra, hogy apádnak is szüksége van a szeretetedre?
Nem csak neked van szükséged az ő szeretetére." Megdöbbent, és aztán azt kérdezte, "Mit tegyek? Lehet, hogy soha nem mutattam ki az érzéseimet iránta." Azt mondtam: "Hazafelé menet vegyél egy szál csodálatos piros rózsát. Azután térdelj le apád elé, add át a virágot, öleld át és mondd neki: 'Bár soha nem mutattam ki az irántad való szeretetemet - mert megfeledkeztem erről, fiatal voltam és tapasztalatlan -, mégis nagyon szeretlek.' Megtette, amit mondtam neki. Ekkor átölelték egymást és együtt sírtak. Azóta nagyon jóban vannak egymással.
Először tehát egyiküknek ki kell tárnia a szívét. A szülők kint az anyagi világban dolgoznak, gyakran kimerültek fizikailag és mentálisan. Sok gondjuk és adósságuk van. Ráadásul, a nehéz családi terhek mellett otthon is ritkán van okuk a nevetésre. Azonban a gyermekek nem biztos, hogy megértik a szüleik nehézségeit. Egyfolytában követelnek és elvárnak sok mindent, de nem veszik észre azt, hogy szüleiknek is szükségük van némi támaszra és szeretetre. Egyrészt a szülők tán szigorúak: "Mi vagyunk a szüleid!" Szigorúak lehetnek azért, mert attól tartanak, hogy a gyermekeik nem tisztelik őket, és túl a nagy munkahelyi stresszen, még otthon sem nevethetnek egy jót.
Másrészt a gyermekek azt gondolják: "A szüleink nagyon szigorúak. Nem szeretnek minket, ezt sem, azt sem adnak meg nekünk." Ezután a gyermekek mérgesek lehetnek, vagy ellenséges gondolatokat forgathatnak a fejükben. Ez növeli a két fél közti félreértést és szélesíti a nemzedékek közti szakadékot. Valójában mindkét fél izgatott és csak arra várnak, hogy átöleljék egymást. Nagyon szeretik egymást, csak ezt nem képesek kimutatni.
Csak próbáld meg kimutatni az érzéseidet, nem kell zavarba jönnöd. Ők a családod tagjai. Ha tényleg nem tudsz velük kommunikálni, próbáld meg úgy, hogy először megölelitek egymást, és aztán beszélgettek. Ha valóban őszintén beszélsz hozzájuk, a szavaid meghatják őket. Fokozatosan elkezdtek beszélgetni egymással és megértitek, hogy a másik félnek is vannak érzései és van benne szeretet - ekkor kibékültök egymással. A családtagok mindig szeretik egymást. Csak néha túl büszkék, hogy ők szólaljanak meg először. Szóval mindkét fél bezárkózik, és arra vár, hogy a másik kopogtasson. De senki nem kopogtat először. (A Mester nevet.) És ekkor mindkét fél ideges lesz.
Néha ugyanez megtörténik férj és feleség között is. Nagyon ki akarnak békülni, de mindketten várnak és egyik sem vállalja a kezdeményezést. Ahogy múlnak a napok, a légkör feszült és rideg marad. Bár belül megbocsátottak egymásnak, a büszkeségüket nem tudják félretenni és csak azért aggódnak, hogy elveszítik a tekintélyüket és vajon mit fog gondolni a másik. "Vajon kinevet, ha beadom a derekam? "Valójában nem ez lesz. Nem számít, még ha a férjed nevet is rajtad: ő a társad! Az is rendben van, ha a feleséged nevet rajtad. Valójában nem fog. Csak arra vár, hogy bocsánatot kérj tőle. Most már érted!
Miért kell tisztelnünk a szüleinket? Mert keményen dolgoznak értünk. A szüleink adták azt az értékes testet, ami felett rendelkezhetünk. Nem a szüleink fizikai valója, hanem a rajtuk keresztül ható isteni szeretet kegye. Ezért tisztelnünk kell őket, hogy tisztelhessük Istent. Mindent Isten teremtett. Életet ad nekünk szüleink testén keresztül, nem maguk a szüleink teszik ezt. De mivel szüleinkben megvan Isten szeretete, azaz mivel bennük lakozik Isten, mikor minket szeretnek, Isten szerető erejével teszik ezt. Nagyon nemes, könyörületes és felsőbbrendű lények. Lehetünk-e hozzájuk tiszteletlenek.
A "Ne ölj" mélyebb értelme
A következő parancsolat: Ne ölj. Ez a gyilkolástól való tartózkodást jelenti. Milliószor beszéltem már erről. De ne gondold, hogy az mindig elég, ha nem ölünk; néha gyilkolunk, amikor meg akarunk menteni egy életet. Meséltem már nektek a két apáca történetét, akik meg akartak menteni egy százlábút? Nincs sok példám, amit felhozhatok, csak erre a történetre emlékszem.
Egyik nap, mikor mentem fürödni, és fogat mosni, egy százlábút láttam a poharamban. A pohár le volt takarva egy darab ruhával. Mikor levettem róla a ruhát, egy százlábút láttam benne. Persze megrémültem. A százlábú is megrémült. (Nevetés) Úgyhogy visítottam, "Áááhh!" (A Mester nevet.) Ez természetes reakció volt. Mivel a százlábú nem tud úgy csinálni, hogy "Áááhh!", ugrott egyet. Szóval mindketten meg voltunk ijedve. Ezt hallván, gyorsan beszaladt kintről két kísérő és megkérdezték, "Mi a baj, Mester?". Mondtam, hogy "Én rendben vagyok. Van itt egy százlábú." (A Mester és a hallgatóság nevet.) Akkor azt mondták, "Oké, Mester, kimehetsz, mi majd elrendezzük." Mondtam, hogy "Oké. Legyetek óvatosak. Tegyetek úgy, ha akarjátok!" Volt kint egy mosdó, úgyhogy ott mostam fogat.
Jóval azután, hogy megmostam a fogamat, még mindig nem láttam őket kijönni. (Nevetés) Úgyhogy megkérdeztem: "Végeztetek?" Azt mondták: "Még nem." Azt kérdeztem: "Hogy lehet, hogy ketten nem tudtok elbánni egy százlábúval?" (A Mester és a hallgatóság nevet.) Bementem, hogy megnézzem, mi folyik ott. Egy hangot hallottam: "Ce, ce, ce, ce." Kérdeztem tőlük: "Mit csináltok?" Azt mondták, hogy megpróbálták elzavarni a zuhanyrózsával, de a százlábú nem mozdul! "Persze, hogy nem, mondtam nekik. Körülveszi a víz." (Nevetés.) Ha így spriccelek a zuhanyrózsával, nem fulladsz meg? A százlábú nagyon kicsi volt és körülvette a víz. Alig kapott levegőt. Hogy tudna elmenekülni? Azt sem tudta, hová fusson!
Szóval, a százlábú majdnem megfulladt. Láttam, hogy így csinált: "Hu, hu, hu." Segítségért kiáltozott. Úgyhogy azt mondtam: "Stop, stop, stop. Hadd csináljam én." Igazán nagyszerűek és együtt érzők voltak, hogy nem ölték meg, hanem megpróbálták elzavarni, de a víz elárasztotta és körülzárta...A százlábú helyében még mi is megfulladtunk volna.
A százlábú nagyon kicsi volt. Ahogyan ezt folytatták, azt nem viselte el. Úgyhogy azt mondtam: "Felejtsétek el. Hagyjátok békén a százlábút!" Szóval ekképpen próbáltak megmenteni egy életet.
Ezért nem elég jó, ha csak tartózkodunk az öléstől. Óvatosnak kell lennünk. Ha sétálunk, óvatosnak kell lennünk, és figyelnünk kell a rovarokra. A mosdót, ahol az arcunkat és a fogunkat mossuk le kell takarni, vagy a vizet le kell ereszteni, hogy a rovarok ne fulladjanak bele. A szentélyek olajlámpásai is profi gyilkosok. Ezek elvileg Buddhának vannak felajánlva, de dugig vannak rovarok hulláival. Mivel az olajlámpások nincsenek letakarva, a rovarok azonnal meghalnak, amint beleesnek.
Amikor korábban egy szentélyben éltem, minden reggel - az oltárasztalt törölgetve - láttam a meghalt érző lényekkel teli lámpásokat. Gondolom, Buddha nem örült volna neki! A régi időkben, mivel másképp nem tudtak világítani, az embereknek olajlámpást kellett használniuk. Bár most vannak villanyégők, az emberek mégis makacsul kitartanak az olajlámpások mellett. A régi időkben az emberek olajlámpásokat és illatos olajat használtak, mint felajánlást Buddhának.
Miért gyújtottak az emberek olajlámpást, Buddhának ajánlva? Mert az olajlámpás megvilágíthatta Neki az utat. Azonkívül megvilágították Buddha arcát, hogy az emberek láthassák. Arra is használták azokat, hogy megvilágítsák a templomokban a folyosókat, ugyanúgy, mint itt az utcai lámpáink. Azonban a régi időkben az emberek letakarták az olajlámpásokat. Shakyamuni Buddha is utasította őket, hogy amikor olajlámpásokat gyújtanak meg vagy oltanak el, takarják le azokat, nehogy a rovarok megsérüljenek vagy megégjenek. Manapság az emberek nagy, olajjal teli edényeket használnak olajlámpásként. A tibeti szentélyekben éjjel- nappal olajlámpások százai égnek. Először is, pazarolják az olajat. Másodszor, rengeteg érző lényt ölnek meg. Mikor spirituális gyakorlást folytatunk, elvileg tartózkodnunk kellene a gyilkolástól, és meg kellene szabadítanunk az érző lényeket, de mi e helyett valójában ártunk nekik.
Ezért óvatosnak kell lennünk. A gyilkolástól való tartózkodásnak van egy tágabb értelme. Nem csak a késsel való gyilkolás gyilkolás. Ha lehet, a gyilkolást természetesen el kell kerülnünk. Nem az a szándékunk, hogy öljünk, mikor meggyújtjuk az olajlámpást. De elkerülhetjük, ha nem használjuk. Buddha nem mondta, hogy a felajánlásokat olajlámpásokkal kell tennünk.
Ha bizonyos helyeken nincs olaj, hogyan tehetnének felajánlást? Bármit is ajánlunk fel, legfontosabb a saját szándékunk. Azon kívül ez a lámpa valójában a bennünk lévő lámpára utal! A szentírások hangsúlyozzák, hogy minden szentélyben lámpásokat vagy tüzeket kell gyújtani, hogy az emberek láthassák az utat, és mehessenek meditálni. Ugyanúgy, mint a mi ashramunkban! Ha pl. éjfélkor jössz, vagy egy hét napos elvonulás alatt, amikor háromkor vagy négykor kelünk fel. Ha a szentélyekben vagy az ashramokban nem lennének lámpák, hogyan láthatnád, hogy hová mész? Véletlenül ráléphetsz mások fejére, vagy a férfi gyakorlók a nők helyére ülnének, néhány nő pedig a férfiak helyére - ezzel zavart okozva. Ez az oka annak, hogy vannak lámpák. Nem arról van szó, hogy Buddhának bármilyen fényre lenne szüksége!
Például mikor itt ülök, mindig erős fényekkel világítotok meg, hogy az emberek láthassanak, de erre a fényre nem nekem van szükségem.
Tehát bármilyen fajta fény jó addig, amíg látsz engem. De ami a fából készült Buddhákat illeti, senki sem jön, hogy megnézze őket éjszaka. Csak nappal jönnek látogatók. Éjszaka egyáltalán nem szükséges a fény.
Azon kívül minden szentélynek van már elektromos világítása, ezeket könnyű bekapcsolni, hogy az emberek elvégezhessék a reggeli és esti szertartásokat.
Azt értem ezen, hogy lehetőség szerint el kellene kerülnünk a gyilkolást. Van még sok más is, de nem vizsgálhatom meg mindegyiket. Ha lehetséges, el kell kerülnünk a gyilkolást, bármilyen rovarral vagy bogárral kapcsolatban. Hasonlóan ehhez, a fű nyírását és a fák kivágását is el kellene kerülnünk, ha lehetséges. Ha nincs más megoldás, akkor persze kivághatjuk őket házépítéshez, vagy higiéniás okokból. Megtehetjük, ha ez szükséges, de az más, ha gonosz szívvel, minden ok nélkül pusztítjuk el őket.
Ne paráználkodj, ne lopj, ne hazudj
Egy másik parancsolat: Ne paráználkodj!
Azaz tartózkodj attól, hogy egynél több férjed vagy feleséged legyen. Elmagyaráztam az okát. Ha túl sok férjed van, legközelebb egy sem lesz. Tegyük fel, hogy hét férjed van. Akkor a következő hét életedben senki sem fog feleségül venni, mert egyszerre túl sok volt! Tegyük fel, hogy hetente tízezer tajvani dollárt keresel. Ha mindet elköltöd egy nap alatt, persze hogy nem marad pénzed a hét hátralevő részére.
A következő parancsolat: Ne lopj. Ezt mindenki megérti, és erről már sokszor beszéltem. Sokfajta lopás van, és a pénzlopás csak egyike ezeknek. Rendben van, ha lopsz, amikor éhezel, de ne tedd, ha van pénzed. A lopás azt is magában foglalja, hogy alkalomszerűen elfogadod az emberek ajándékait. Ugyanígy, nem szabad célzást tenned arra, hogy ajánljanak fel neked dolgokat! Néha, ha túl sokáig beszélünk, akkor szintén lopunk - ezzel az emberek idejét lopjuk el. Amikor az emberek türelmetlenek, és te továbbra is egyfolytában fecsegsz, az is lopás.
Ha valamit tíz dollárért adunk el, pedig valójában csak két dollárt ér - azt mondjuk, hogy nagyon jó, pedig valójában nem az, és csak két dollárt ér, de mi tízért adjuk -, és becsapunk másokat, hogy még többet vegyenek, ez rossz, és ez is lopás. A lopás nem csak azt jelenti, hogy elmész és lopsz. Ha dolgozunk, és azt látjuk, hogy nincs ott a főnök, akkor kislisszanunk és korán hazamegyünk - az is lopás. Ha a gyárból hazaviszünk valamit, amit nem adott nekünk a főnök - az is lopás. Ha egy csoportban élünk, sok minden van, ami a közösségé, nem csak a miénk. Az lopás, ha elveszünk valamit, amit nem adtak nekünk.
A következő parancsolat: Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. Ezt már értitek, és sokszor beszéltem is róla. Ezt a beavatáskor is elmagyarázzák. Sokfajta hazugság van. A legrosszabb fajtája az, ha a spirituális szintünk alacsony, de mi becsapunk másokat azzal, hogy rejtélyes dolgokat mondunk, mintha már elértük volna a magasabb szintet. Misztikus dolgokról beszélve azt hitetjük el az emberekkel, hogy mi magasabb szinten állunk, mint ők. A valódi szintünket elrejtjük, és elhitetjük az emberekkel, hogy sok olyat tudunk, amit ők nem. A legnagyobb hazugság az embereket ilyen módon becsapni. Egy másik példa: miután egy Mester eltávozik, néhányan mesterré akarnak válni, és azután becsapják az embereket azzal, hogy ők az utódok. Ezzel a legrosszabb karmát veszik magukra.
Néha hibázunk. És amikor erről kérdeznek, nem fogjuk beismerni, és hagyjuk, hogy a Mester vagy a "főnökünk" az egész csoportot megbüntesse. Ez is hazugság és szintén rossz. Ez rendben volna, ha beismernénk a hibánkat. Ne keverj bele másokat. Néha meg kell büntetnem azokat az embereket. Az rendben van, ha elkövetnek egy kisebb baklövést. De ha nem ismerik be, a dolog rosszabbá válik, és az egész csoportra kihat.
A kis hiba miatt nem kaptak volna büntetést, de mivel ez az egész csoportra kihatott, és nagy zavart okozott - meg kell őket büntetnem. Nem ismerték be, hanem arra kényszerítettek, hogy az egész csoportot zaklassam, egyenként kérdezzem meg őket, és még akkor sem vallották be. Persze, hogy meg kellett őket büntetnem. Hazugságért kellett őket megbüntetnem, nem pedig ezért a csekélységért.
Ne kívánd mások javait
Egy másik parancsolat: Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Persze, hogy nem lenne szabad mások javait kívánnunk. Nem fogadnánk el, még akkor sem, ha nekünk adnák, nem is beszélve arról, hogy vágyjunk a másokéra. Mondtam nektek, ha elfogadjuk azt, amit mások ajánlanak, és nem érdemeljük meg, akkor csak a karmájukat vesszük el. Azonban nem tudjuk, hogy megérdemeljük-e vagy sem, úgyhogy az a legjobb, ha semmit sem fogadunk el, hacsak nem kényszerítenek rá. Ha nincs más választásunk, akkor csak fogadjuk el, és aztán adjuk oda valaki másnak, vagy viszonozzuk valamivel.
Azt hiszem, a kínaiak nagyon jól értik ezt a szabályt. Újévkor, Kínában az emberek ajándékokat adnak egymásnak. Miután az ajándékok túl sokszor cseréltek gazdát, az, amit korábban te adtál, visszakerülhet hozzád. Nem így van? Ez szintén rendben van! Legalább semmivel nem tartozunk másoknak. Az amerikaiaknak van egy olyan hagyományuk, hogy amikor két ember elmegy kávézni, mindegyik fizeti a saját számláját. Ez is jó! Nem kell színlelniük az udvariasságot és aztán azon kicsinyeskedniük, hogy ki ivott többet és ki kevesebbet (a Mester és a hallgatóság nevet), ami miatt zavarban érezhetik magukat.
Van egy idevágó nagyon vicces vietnami történet. Két ember elment, hogy egy jackfruit nevű ételt egyen. Ez egy olyan gyümölcs, ami kívül tüskés és nagyon csúnya. Ilyen kövér és ilyen nagy, belül sok maggal és édes, darabos hússal. Ezért a két ember megegyezett: "Persze nem tudjuk, hogy melyikünk fog többet enni és melyikünk kevesebbet. Ezért megszámoljuk a magokat, és abból tudni fogjuk, hogy kinek mennyit kell fizetnie." Miután megegyeztek, mentek, hogy osztozzanak egy nagy jackfruiton.
Egyikük nagyon őszinte volt, de a másik lenyelte az összes magot. (A Mester és a hallgatóság nevet.) Ezt látva az első nem szólt semmit. Miután befejezte az evést, hirtelen elkezdett ordítani: "Ó, a gyomrom nagyon fáj! A gyomrom úgy fáj!" Vonaglott a padlón és egyfolytában ordított. A másik még nem fejezte be az evést. Evés közben kérdezte: "Mi bajod van?" Az első azt mondta: "Véletlenül lenyeltem egy magot. Most nő. Ó!! Egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ó!! Már idáig megnőtt! (A Mester a mellkasára mutat.) Ó!! Már idáig ér! (A Mester a torkára mutat.) Gyorsan találj ki valamit, hogy megments! Miért nő ilyen gyorsan?" Ettől a másik halálra rémült. Azt kérdezte: "Csak egy magot nyeltél le és az ilyen nagyra nőtt. (Nevetés.) Mi lesz velem, mivel én öt magot nyeltem le?" (A Mester és a hallgatóság nevet. Taps) Tehát ne nyeld le semmilyen gyümölcsnek a magját! (A Mester és a hallgatóság nevet.)
