Ching Hai Legfelsőbb Mester
Melbourne Ausztrália,
1993. március 13.
(eredetileg angolul)
Az indiai filozófia szerint az a legnagyobb elérhető dolog, hogy mindent megteszünk a Mesternek. Ez a legmagasabb szintű odaadás, mert néha különböző elképzelésünk van arról, hogyan szolgáljuk a Mestert. Azt gondoljuk, hogy ezt, azt, meg amazt tesszük. Valójában nem azt tesszük, aminek a megtételét a Mester kéri tőlünk. De mi a gond ezzel? Mi a rossz abban, hogy nem azt tesszük, amit a Mester kér? A pokolba fogunk menni? Nem! Felmérgesítjük a Mestert? Nem!
Esetleg a Mester úgy tesz, mintha mérges lenne, vagy megszid téged, vagy valami ilyesmi. Vagy bármilyen módot használ arra, hogy felnyissa a szemed és tudassa veled, hogy ebben a helyzetben hol hibáztál. Megpróbál tanítani, hogy legközelebb jobb legyél. De a Mester nem igazán lesz mérges belül. Mint a szerető szülők, soha nem gyűlölik igazán a gyermekeiket. Csak néha úgy tesznek, rávernek a fenekükre, vagy megszidják őket, vagy valahogyan megdorgálják azért, hogy helyre tegyék őket, hogy a jövőben jobb emberekké váljanak. Ennyi az egész. De a szülők mindig nagyon szeretik a gyermekeiket.
Nos, miért van az, hogy ha nem engedelmeskedünk a Mesternek, akkor nem vagyunk jó tanítványok? Nem azért, mert az indiai filozófia ezt állítja. Nem kell elhinni mindent, ami a vallásos könyvekben van. Nem kell elhinnünk csak azért, mert az indiai szentírás ezt mondja, vagy Krisna így mondja, vagy Buddha ezt mondja, vagy akár az ún. Ching Hai Mester ezt mondja. De miért? Miért kell tisztelnünk a Mestert, és mindig engedelmeskednünk a Mesternek? Azért, mert a hagyomány azt mondja, hogy ha nem engedelmeskedünk a Mesternek, nem vagyunk jók? Félünk az emberektől, akik azt fogják mondani, hogy rossz tanítványok vagyunk? Nem! Mert nincs több egónk. Á! Ez az.
És ez nemcsak azért van, mert a Mester azt mondja, hogy engedelmeskednetek kell a Mesternek, ezért vakon így tesztek. Hanem egyszerűen azért, mert a szintetek olyan magas, hogy nem számít, a Mester mit mond, ti ezt csak természetesnek veszitek. Ez rendben van. Már nincs több énetek. Ti magatok annyira mérsékeltek vagytok, hogy már nincs is többé egótok, hogy vitatkozzatok a Mesterrel. Teljesen elveszítettük magunkat a Mesterrel való egységben. Nem azért csináljátok meg, mert én azt mondom. Csak azért, mert abban a pillanatban a szintetek már nagyon magas, és egyáltalán semmi megkülönböztetés nincs többé bennetek, hogy amit a Mester mond, az helyes-e, vagy rossz, bármit is tesz, az jó-e, vagy rossz. Egyszerűen tudjátok, hogy az jó, és a körülményekhez igazodva megteszitek.
Ebben az esetben, ha a Mester kér valamit, és ha arra valóban szükség van, akkor megteszitek. Ez a legjobb gyakorlás. De hogy képesek legyünk ezt megtenni, ahhoz ilyen magas szinten kell lennünk. Nem arról van szó, hogy mivel én mondom, hogy tegyétek meg, ezért holnap megteszitek. Nem, nagyon ritkán! Azt mondjátok: "Igen, igen! Értem. Mindent megteszek, bármit mondasz." Másnap pedig: "De azt nem fogom megtenni. Azt nem lehet..." Akkor az agyatok, az egótok elkezd összezavarni titeket, elkezd gondot okozni nektek, mert ez a szokás, értitek? Mert gyermekkorunk óta azt tanultuk, hogy ez nem jó, az nem jó, a Mester ilyen, a Mesternek olyannak kellene lennie, a Mester nem viselheti ezt, a Mester nem beszélhet úgy. Így amikor szembekerülünk ezzel a hasonló helyzettel, azonnal megvan ez az előítéletünk, előre kialakított elképzelésünk arról, hogy a Mesternek milyennek kellene lennie, vagy a Mesternek mit kellene mondania, vagy mit kellene bárki másnak csinálnia, vagy mondania ilyen helyzetben. De nem vesszük figyelembe a különbségeket, amik a háttérben vannak.
Miért engedelmeskedünk teljesen a Mesternek? Csak azért, mert már magas szinten vagyunk, vagy legalább mérsékletre edzettük magunkat, az egó ént, amíg el nem érjük azt az erőfeszítés nélküli önuralmat, amikor nem korlátozzuk magunkat. Már mérsékeltek vagyunk, nem is teszünk erőfeszítést arra, hogy ezt megtegyük. Ez a legjobb mód. Aztán bármikor szembekerülünk bármilyen hasonló helyzettel az életben, azonnal megvan a helyes válaszunk a bölcsességünkből. Egy új szokást gyakoroltunk be, ami nagyon rugalmas. Az előző életből, és egyik életben a másik után egy nagyon rideg nevelést kaptunk, hogy bármikor ezt látjátok, azt teszitek.
Így az engedelmeskedés a Mesternek nem azt jelenti, hogy állandóan sok ennivalót adunk neki, a házából pedig egy szupermarketot csinálunk mindenféle kacattal, hanem azt, hogy megtesszük, amit kér, ami hasznos a Mesternek és az egész emberiségnek, mert ami hasznára van a Mesternek, az hasznára van a társadalomnak, és az összes emberi lénynek. Mindig rugalmasnak kell lennünk mindenben, amit teszünk. Ezért engedelmeskedünk a Mesternek. Csak azért, mert azt akarjuk, hogy rászokjunk a rugalmasságra. Értitek, hogyan gondolom? Nem azért, mert bármelyik Mester olyan zsarnoki, hogy bármit mond, azt meg kell tennetek. Ez nem igaz. Mert a gondolkodásunk egyik vagy másik irányba annyira merev, hogy a Mesternek nagy nehézségbe kerül, hogy ezt darabokra törje. És utána újra átképezzen minket, hogy nagyon rugalmassá és könnyen kezelhetővé váljunk. Ezért a zen Mesterek vagy a régi korok mesterei néha nagyon hirtelen csináltak valamit, vagy rátok kiabáltak, hogy ezáltal széttörjétek a saját gondolkozásotokat.
Csak akkor válik az elménk nagyon lággyá, ha igazán fenntartás nélkül engedelmeskedünk a Mesternek. És minden helyzetet valódi pártatlansággal tudunk kezelni, nem pedig előre megalkotott elképzelésekkel, előítéletekkel. Mert annyira hozzászoktunk a rugalmassághoz, annyira hozzászoktunk mindenfajta hirtelen változáshoz, annyira hozzászoktunk az azonnali cselekvéshez, a spontán cselekvéshez, nem pedig a berögződött cselekvéshez. Ez a legjobb út.
Most például mindenki azt mondja nektek: "A víz nagyon veszélyes, ne ugorj bele. Vizes leszel, és valószínűleg meg fogsz fulladni..." De ha egyszer edzésben vagyunk, állandó jelleggel, már bekaptunk ugyan néhány korty vizet, de később mégsem félünk többé a víztől. Amikor beleugrunk a vízbe, tudjuk, mit kell tenni. Ugye? Csak azért, mert hozzáedzettük magunkat egy új szokáshoz.
Minden csak szokás. Megtanuljuk, hogy a bölcsesség útja, az a rugalmasság útja. Tanuljátok meg használni az ösztönös megérzéseteket minden tevékenységgel kapcsolatban az életben, csakúgy, mint a mennyekben. Ezért kell tanulnunk. Nem arról van szó, hogy ezt már ne tudnánk. Eleget tudunk, de nem tudjuk, hogyan használjuk a megfelelő időben.
