Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

Article Index

<<Tartalomjegyzék

 

Most nézzük Jézus életét. Nem járt templomba imádkozni, kivéve, mikor igét hirdetni ment oda, vagy a kereskedőket kidobni, vagy a papokat megszidni. Soha, egyszer sem olvastam, hogy templomban imádkozott volna. Hát akkor mit csinált? Nagyon megbízható tudományos források alapján tudjuk, hogy sok országban járt, főleg Indiában és Tibetben, és sok különböző iskolához tartozó megvilágosodott mestertől tanult. Ha Indiába mentek, mert igazán kerestek egy mestert, meg fogjátok találni azokat, akik meditatív életet élnek, és ők megtanítanak titeket meditálni. Minden mester, akit ismerek, gyakorolja a meditációt, a leghíresebb tibeti lámák is gyakorolják, különböző módokon.

Szóval, ha Jézus Indiában élt legalább egy tucat évig, akkor állíthatjuk, hogy minden valószínűség szerint találkozott néhány ilyen meditációs mesterrel. Először valószínűleg néhány kisebb hatalmú mesterrel találkozott, akik megtanították néhány mantrára, jóga gyakorlatra, és néhány csodatételre, mint a víz átváltoztatása borrá, stb. Ezeket a dolgokat valószínűleg a kezdeti időkben tanulta, mielőtt találkozott az úgynevezett himalájai meditációs mesterekkel. De még ezeknek a trükköknek a megtételéhez is kell bizonyos fajta meditációs technikát tanulni, még akkor is, ha ezek csak átmenetiek.

Mikor Jézus találkozott ezekkel az emberekkel, biztos, hogy meg kellett tanulnia meditálni. Különben hogyan vonult volna el a sivatagba negyven napra, megszakítás nélkül? El tudnátok menni, csak úgy a sivatagba negyven napra, egyedül? Ez lehetetlen, hacsak nem edzetek, készültök rá előre. Például azoknak, akik a mi meditációs módszerünket gyakorolják, amit mi Quan Yin módszernek nevezünk, ami a belső hang megfigyelését jelenti, Isten hangját, amit a Biblia "Igének" nevez, azok számára mi gyakran tartunk hét napos vagy egy hónapos elvonulást. Nekünk ez teljesen normális, de nem az az átlagembereknek, akik nem gyakorolják a mi módszerünket. Ti nem lennétek képesek öt percig ülni, öt napról nem is beszélve. Ha sikerül öt percig egy helyben ülnötök anélkül, hogy a testeteket vagy a tudatotokat megmozdítanátok, akkor már mesterré váltatok. Szóval tudjuk, hogy Jézus meditálni ment negyven napra a sivatagba. Azt a következtetést is levonhatjuk, hogy folyamatosan gyakorolt meditációs technikákat, hogy mindig is meditált. És ez volt az utolsó elvonulása, mielőtt a nyilvánosság elé lépett, hogy Isten üzenetét tanítsa.

A legtöbb mester ezt teszi, mielőtt kilépnek a nagyvilág elé, mielőtt eldöntik, hogy vállukra akarják-e venni a keresztet vagy sem. Olyan ez, mint reggel az utolsó perc, mikor halljátok az ébresztőórát, az utolsó pillanat, mikor élvezitek az ágy melegét. Hasonlóan, a legtöbb mester, miután elérték a megvilágosodást, miután megtudják, hogy küldetést kaptak, hogy a kor prófétája, vagy egy Messiás legyenek, elvonulnak egy időre. Pontosan azért, hogy felkészítsék magukat fizikailag, tudatilag és lelkileg, hogy szembenézhessenek az előttük álló nehéz feladattal, hogy végigmenjenek a hosszú úton, amit Isten kijelölt nekik.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok