Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

Article Index

<<Tartalomjegyzék

 

A buddhizmusban az emberek azt hiszik, hogy ha Buddhát imádják, ha a szobra előtt meghajolnak, meggyújtanak néhány füstölőt, felajánlanak néhány virágot és gyümölcsöt, akkor biztonságban vannak, menedéket lelnek a Buddhánál. Azt gondolom, hogy ez a legtévesebb felfogás, mert semmi kétség, hogy a szobrok a múlt Buddháját jelképezik és nem a jelenlegit. És a múltbeli Buddha semmilyen módon nem segíthet minket, kivéve, hogy hátrahagyott néhány elméletet, hogy kövessük és tanulmányozzuk azokat. Néhányan templomba járunk, megkeresztelnek minket, néhány ostyát kapunk, és azt hisszük, hogy biztonságban vagyunk a pokol tüzétől. Akárhogy is, örülök annak, hogy az emberek ezt csinálják, mert legalább az igazság jelképrendszere jól megőrződött. Miért örülök? Mert ez azt mutatja, hogy az emberek milyen ártatlanok, milyen könnyen hisznek és milyen naivak. Olyan ártatlanok vagyunk, olyan tiszta szívűek.

Úgyhogy örülök, hogy a buddhista emberek járnak a templomba, és gyümölcsöt ajánlanak fel a faszobroknak, és örülök, hogy a katolikus hívők templomba járnak, és elismételnek néhányat az ősi élményekből, azt gondolva, hogy biztonságban vannak. Legalább tisztaságukat és ártatlanságukat mutatják. De az ártatlanság és a tisztaság nem sokat segít, ha ebben az életünkben nem láthatjuk Buddhát, vagy ha nem tapasztalhatjuk meg Istent saját magunk. Olyan ez, mintha valaki most szerelt volna telefonkészüléket a házadba vezeték és csatlakozások nélkül, és azt mondaná, hogy "Itt a telefonod, úgy néz ki, mint bárki más telefonja, és ennyi az egész." De mi történik? Csak magaddal beszélsz. A kapcsolat nem létezik, és a túloldalon semmit nem hallanak. Ha hiszünk benne, hogy a telefon egyik oldalán beszélve, a másik oldal válasza nélkül minden rendben, úgy, hogy Istentől nem kapunk választ, akkor ez még nagyobb naivság.

Azelőtt én ilyen naiv voltam. Mindennap elmentem a buddhista vagy a katolikus templomba, és azt hittem, hogy ez így van rendjén. De aztán egy idő múlva felnőttem és üresnek éreztem a dolgot, azt gondoltam, hogy Isten semmire sem válaszol, és nem törődik vele, még ha ki is öntöm a szívemet. Buddha nem szárítja fel a könnyeimet, és nem válaszol a legőszintébb imáimra és kérdéseimre. Csak ül ott és mosolyog, mindennap ugyanúgy. Sírtam, meghajoltam, a lábaihoz vetettem magam, és ő nem mozdult egy hüvelyknyit sem! Így aztán csalódott lettem, és utána meg dühös (nevetés). Azt gondoltam: hogy lehetsz ilyen "faragatlan"! De nem Buddha az, aki faragatlan volt, hanem én voltam naiv.

Egy idő múlva rájöttem, hogy talán a halott Buddha nem tud sokat segíteni, és egy élőt kell találnom, az élő Buddhát magamban. Ezért mestereket kezdtem keresni, módszereket, és egy igazi utat a megvilágosodáshoz. Nem csak meghajlásokat egy élettelen szobor előtt. Így hát egy nap megtaláltam, rengeteg küzdelem, lecke és erőfeszítés után. Megtaláltam, amit Buddha megtalált. Megtaláltam, amit Jézus megtalált, amit Lao-Ce, Konfucius, Platón és Szókratész megtalált. És ezeket a dolgokat kész vagyok nektek átadni minden feltétel és megkötés nélkül. Minden ingyen van, mert amit felfedeztem, az nektek már megvan. Az a tietek, nem az enyém. Nem arról van szó, hogy én bármit is adok nektek. Csak segíteni fogok nektek kinyitni és megmutatom, hogy hol van. Aztán boldogságot találtok, és eltűnik minden bánat. Ugyanúgy, ahogy a Biblia mondja:

"Keresd először Isten Országát, és minden más megadatik néked" (Máté 6.33)

Az összes szentírás hangsúlyozza, hogy találjuk meg saját megvilágosodásunkat, és minden bűnünk eltűnik. Olyan egyszerű ez, mint ahogy a Nap feljön, és eloszlat minden sötétséget.

Máskülönben itt van nekünk az, amit a Biblia úgy említ, mint eredendő bűn, vagy amit a buddhizmusban az előző életek végtelen karmájának neveznek, és amit soha nem moshatunk tisztára a saját tudatunk erőfeszítéseivel. Nem tehetjük meg pusztán adakozással vagy jó tettekkel, vagy meghajlással Jézus vagy Buddha szobra előtt. A megfelelő módon kell tennünk, Isten fényét használva, a velünk született Mennyországot használva, hogy a pokol sötétségét eloszlassuk. Jézus is mondta, "Bármit teszek ma, te annál nagyobbat teszel holnap". Ez azt jelenti, hogy ő és mi egyenlőek vagyunk. Nem mondta azt, hogy "Egyedül én vagyok képes ezekre a csodákra. Te ezekre soha nem leszel képes!" Nem, hanem azt mondta, hogy bármi, amire én képes vagyok, arra te is képes vagy. Ez egy nagyszerű, nagylelkű hozzáállás, és Buddha is azt mondta, "Buddhává váltam, és te is Buddhává fogsz válni." Ha a helyes módszert követjük, úgy ahogy egy tudományos módszernél: mindenki ugyanazt csinálja, és ugyanazt az eredményt kapja.

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.

Ok