Közvetlen Kapcsolat Istennel

belső fény és hang meditációval

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde,
Szingapúr, 1993. március 9.
(eredetileg angolul)

A templom, a kinti keresztény templom, a mecset, és a buddhista templom a bennünk lévő Isten országának jelképei, amelyek azért épültek, hogy emlékeztessenek minket saját belső templomunkra, amiről Jézus azt mondta: "Nem tudod, hogy te vagy Isten temploma, és a Szentlélek lakik benned."

Azt hiszem, a keresztény és a buddhista templomok nagyon szent helyek, az Isten iránti odaadásunk megszentelt helyei. Minden alkalommal, amikor bármilyen vallás templomán vagy mecsetjén haladunk át, őszintén kellene emlékeztetnünk magunkat arra a tiszteletre, amelyet Isten imádatának ezen jelképei iránt érzünk. Valószínűleg jobb lenne, ha azok az emberek, akik ezekbe a keresztény vagy buddhista templomokba, vagy mecsetekbe jönnek, valóban megtalálnák benső Istenüket, a saját templomukban is - nemcsak a téglatemplomban, hanem Isten igazi templomában is.

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde,
Thaiföld, 1994. december 7.
(eredetileg angolul)

Bárhol ülsz is - a buszon, a parkban, a nappalidban, csukd be a szemed, és végezd a meditációd. És még fontosabb az, hogy legyen csoport meditáció minden héten. Talán tarthatjuk különböző napokon, hogy különböző embereknek kényelmes legyen, például egyet szerdán, egyet pénteken, vagy egyet szombaton és egyet vasárnap. Bármilyen nagyobb alkalomra összejöhetünk és ünnepelhetünk valahol. Ha a hely nem elég nagy, akkor talán megpróbálunk egy nagyobb után nézni. Ne törődjetek azzal, hogy egy mecsetet építsetek nekem, egy raktárhelyiség vagy bármi megteszi. Tehát most már tudjátok, hogy a buddhista és a keresztény templomok, és a mecsetek honnan erednek - a csoportos meditációból!

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde,
Malajzia, 1993. június 4.
(eredetileg kínaiul)

A buddhista ashram eredetileg a beavatott gyakorlók számára egy hely volt a csoportos meditációra. Eredetileg erre szánták, hasonlóan a mi csoport meditációs központunkhoz. A beavatásuk után összejöttek hetente vagy kéthetente csoportosan meditálni. A Mester tanítását hallgatták és kérdéseket tettek fel. Akkor a Mester néhány tanítványt küldött, hogy megválaszolja a kérdéseket. Ezzel ösztönözték egymást, hogy szorgalmasabban gyakoroljanak. Csoport meditáció alatt az áldásos erő nagyon hatalmas, és gyorsabban tudtak fejlődni. Ez az eredeti célja a buddhista ashramoknak.

Ching Hai Legfelsőbb Mester beszéde,
Hsihu, Formosa,
1995. június 4.
(eredetileg kínaiul)

A piramisokat nem azért építették, hogy sírokként használják őket. Később kiderítették, hogy nem ez volt a cél. Azt hiszem, hogy spirituális gyakorlásra építették a piramisokat. Éppen most mondtam nektek, hogy az ősi időkben nagyon nehéz volt hozzájutni a "Használati utasítás a bölcsességhez" című kézikönyvhöz. Ez az egyik oka annak, amiért a piramisokat építették. Azért, mert a spirituális gyakorlás nagyon nehéz volt a régi időkben, mert féltek, hogy mások felfedezik őket. Hol tudtok ülni, ha csoportos meditációt tartotok a sivatagban? (Nevetés) Még ha ott vannak is az őrök körben, akkor is lát mindenki.

A puszta sivatagban halálra sülsz, mikor ott ülsz nappal, és halálra fagysz éjjel. A hőmérséklet a sivatagban rendkívül magas napközben, és rendkívül alacsony éjjel. Két véglet - ezért építették a piramisokat. Nagyon, nagyon csendesek belül. Nagyon nehéz volt később az embereknek megállapítaniuk, hogy hol a bejárat.

A bejáratot csak a saját embereik ismerték. Belül nagyon tágasak, és teljesen üresek voltak. Persze, hogy nem volt ott semmi, ezeket az embereknek építették, hogy ott meditáljanak, a beavatásra stb., azért, hogy a kívülállók ne láthassák meg őket.

Egy igazán a spirituális gyakorlásra szánt hely csak azért van, hogy az emberek ott meditáljanak. Nem lenne benne semmi, legfeljebb egy Buddha szobor, vagy a Buddha fényképe. Korábban Buddha szobrot használtak, de talán most gyorsabb egy fotót készíteni, vagy egy festményt használni. Ez üres volt, mert az embereknek ott bent kellett ülniük, valahogy úgy, ahogy itt nálunk.

A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérjük, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.
Elfogadom